Közösségi Házat nyitott a Csányi Alapítvány Mohácson

Újabb közösségi házat nyitott a Csányi Alapítvány, ezúttal Mohácson, immár a hatodikat.

 A tizenkét esztendővel ezelőtt életre hívott alapítvány Életút Programja általános iskola ötödikes osztályától a legmagasabb végzettség megszerzéséig támogatja a nehezebb helyzetben élő gyermekek oktatását és nevelését. Európában egyedülálló módon 12-14 éven keresztül segítik őket mentorok, pedagógusok, hogy kibontakoztathassák tehetségüket. Idén már országosan újabb harminc fiatal bevonásával 380-an vesznek a programban részt. A kitűzött célok elérése érdekében az ország több pontján közösségi házakat hoz létre. A legújabbat Mohácson nyitották meg, amelyben negyvenhat fiatal vehet majd részt fejlesztő programokban.

 Az Alapítvány Kuratóriuma már 2013-ban döntött arról, hogy a hatodikat, két csoport indításával a Duna-parti városban építik fel, ugyanis  olyan helyeken bővítik a tevékenységüket, ahol az alapítóhoz kapcsolódó cégek működnek. Az Életút Program, ami a gyerekek mellett a családokat is támogatja, 2014 nyarán két mentorral és harminc gyermekkel – átmeneti jelleggel – a Mohácsi Ifjúsági Centrum épületében kezdte meg működését, amelybe az elmúlt év tavaszán újabb tizenhat fiú és lányt vontak be. Jelenleg három mentor foglalkozik a harmincegy  hetedikessel és tizenöt ötödikessel, akik a mohácsi és a bólyi járás húsz településének 16 iskolájából érkeznek a foglalkozásokra.

 Az új Közösségi Házban négy külön terem, egy színes közösségi tér és egy számítógépterem  – 17 komputerrel – áll a tanulók rendelkezésére. A tágas kertben egy elkerített focipálya is helyet kapott.

 Az Életút Program egy előre meghatározott tematika alapján, 14 éven keresztül tart, amelynek végére a támogatottak felsőfokú végzettséget, vagy szakmát szereznek, nyelvvizsgát, ECDL (Európai Számítógép-használói Jogosítvány) vizsgát tesznek le. Emellett az évente megrendezésre kerülő 15-20 nyári tematikus táborban a rengeteg élmény mellett történelmi, logikai és pénzügyi ismeretekre is szert tesznek.

 


Hasonló cikkek