Macskaidomítás – füttyszóval

A macskák öntörvényűek – szó szerint, borzasztóan nehéz számukra megtanítani bármit is, amit később még akkor is betartanak, hogyha az ember nincs is a közelükben. Rájuk szólsz, hogy ne menjenek fel az asztalra, kimész a konyhából és az első dolguk, hogy felteszik a kicsi mancsukat az abroszra. Azonban egy-két ügyes trükkel meg lehet nekik tanítani bizonyos dolgokat – például, hogy füttyszóra rögtön ott teremjenek.

A macskák idomítása nem csupán azért nehéz, mert öntörvényűek, hanem mert a figyelmüket 10-15 percnél tovább nem lehet lekötni még a legizgalmasabb játékkal sem! Éppen ezért következetesen, egyértelmű jeleket adva, ha kell jutalomfalattal lehet őket tanítani. Ez utóbbival óvatosan kell bánni, mert nem mindegyik cica fogja felismerni a feladat és az ízletes falatok közötti összefüggést.

Mint Pavlov kutyája esetében

Az éles fütyülés akár még kilométerekre is elhallatszik, így ha a cica esetleg elkóborolt, a hívó „szóra” tudni fogja, hogy várnak rá. Hiszen melyik macskatartóval ne esett már volna meg, hogy a kinti kis kedvencre akár órákig várni kellett, aggódva, hogy esetleg már nem is látja viszont.

Az én cicáim erre a hívószóra azonban még a legnagyobb álmukból is felébrednek és hamarosan ott teremnek. Hogy miért? Mert a jelzés eleinte étellel állt összefüggésben.

A házi macskánk annak idején kutya társaságában nőtt fel és akárhányszor a kutya táljába finom falatok pottyantak, füttyszóval hívtuk a tálhoz. Természetesen ilyenkor nem lehetett, hogy a macska ne kapjon legalább egy kis ízelítőt a kutya nassolni valójából. A macseszt aztán elköltöztettük és akkor még fogalmunk sem volt róla, hogy ilyen szinten bevésődött az emlékezetébe, hogy ha füttyszót hall, az jót jelent.

Aztán egy dal dúdolgatása, fütyülése közben, véletlenül tűnt fel, hogy az eddig édesen durmoló macska hirtelen felugrott és ott termett mellettem. Persze onnantól kezdve tudatosan teszteltem a mutatvány és kivétel nélkül minden esetben bevált – ha volt jutalomfalat, ha nem.

A pláne az egészben, hogy két cicát tartunk otthon és egy idő után a másik is átvette a jó szokást – így ma már mindkettő rohan, ha meghallja a füttyszót. 🙂


Hasonló cikkek