Madáretetés- tollas barátaink védelme

A téli madáretetésnek kiemelt szerepe van az állandó madaraink állományainak fenntartásában. A madarak ökoszisztémában betöltött szerepe már önmagában okot ad védelmükre. A madarak áttelelésének segítése megannyi örömet rejteget számunkra. Az etetőhöz vonzott temérdek madarat megfigyelhetjük, gyönyörködhetünk bennük.

Az első, s talán a legfontosabb szabály a madáretetéssel kapcsolatban, hogy ha elkezdjük, ne hagyjuk abba, hiszen ezek a parányi, sokszor néhány grammot nyomó élőlények akár egy éjszaka alatt elpusztulhatnak, ha nem találnak nap közben eleséget, hiszen gyorsan felélik tartalékjaikat.

Tudnunk kell, hogy bármilyen házban is lakunk, a madáretetés könnyen megoldható. A kertes házban élőknek több lehetőségük van, de azok se csüggedjenek, akik lakásban élnek, hiszen az ablakpárkányra kihelyezett kis madáretetőben, tálkában is könnyen megtalálják a madarak az eleséget, és rövid időn belül egyre több és több faj és egyed lehet rendszeres látogatója ablakunknak. A közhiedelemmel ellentétben egyáltalán nem hagynak nagy piszkot maguk után, de azért időnként ki kell tisztítanunk az etetőt.

A fagyok beálltával, november vége felé kezdhetjük az etetést, és egészen tavaszig folyamatosan biztosítanunk kell az élelmet. Ha új helyen etetünk, érdemes már korábban kihelyezni az etetőt, hogy időben megtalálják a madarak.

A legegyszerűbb, ha téli madáreleséget, vagy cinkegolyót kínálunk nekik, ezek néhány száz forintos kiadást jelentenek. A cinkegolyó előnye, hogy madáretető nélkül, fákra, vagy ablakba akasztva egyszerűen megoldható velük az etetés. Hátránya, hogy könnyebb megfeledkezni róluk, mint az etető újra töltéséről, így fokozott figyelemmel kell kísérnünk, hogy milyen ütemben fogynak. Otthon is jócskán találhatunk olyan eleséget, melyet szívesen fogyasztanak a madarak: szedjünk diót az ősz folyamán, és félbe törve helyezzük az etetőbe! Tapasztalataim szerint az etető leggyakoribb látogatóinak, a széncinegéknek egyik kedvenc elesége ez. Néhány egyéb etetőanyag: mogyoró, tökmag, napraforgómag, alma, sótlan szalonna.

Az etetés mellett fontos megemlíteni, hogy friss vizet is szükséges biztosítanunk madaraink számára. Erre alkalmas lehet bármilyen műanyag alátét vagy tálka. Madárbarátként magam is találkoztam azzal az akadállyal, hogy az itatóban lévő víz reggelre rendszeresen megfagy. Kevés cukrot adagolva a vízhez, ez a jelenség kiküszöbölhető.

Ha időnk engedi, várjuk távcsővel, fényképezőgéppel a madarakat, így valódi élmény lesz a madarakra szánt idő. Egy ingyenesen letölthető madárhatározó alkalmazással könnyedén meghatározhatjuk az ismeretlen fajokat.

Végül, de nem utolsó sorban: lényegesnek tartom, hogy amellett, hogy magunk végezzük e tevékenységet, hívjuk fel minél több ember figyelmét a téma fontosságára. Leljük örömünket abban, hogy segíthetjük e szárnyas kis állatok életét, és ne feledjük: mindünk érdeke és felelőssége segíteni őket! 

Vélemény, hozzászólás?