Magyarországra érkezik Kína legszebb nője

Miss China a Fiatal Vállalkozók Hetén

Xiang Yang Lisa, a 2013-as Miss Earth China szépségkirálynője lesz a Vállalkozz Határok Nélkül nap sztárelőadója a november 13. és 17. között tizedik alkalommal megrendezett Fiatal Vállalkozók Hetén.

A Fiatal Vállalkozók Szövetsége (FIVOSZ) november 13-án a Nemzeti Kereskedőházzal közösen tartja meg Budapesten a Vállalkozz Határok Nélkül napot, melyen az érdeklődők többek közt azt is megtudhatják, hogyan alapított saját céget Kína szépe.

A 28 esztendős Xiang Yang Lisa nemcsak kisugárzásával és bájával, hanem tudásával és ambícióival is nagy sikereket arat.

„Mesterképzésen tömegkommunikációt tanulok, de érdekel a média és a kínai kultúra is. Koi King névre hallgató projektemmel megnyertem a GSEA vállalkozói versenyt, amit azóta folyamatosan fejlesztek”

– nyilatkozta a vállalkozóvá vált szépségkirálynő.

Xiang Yang  tapasztalatai szerint a vállalkozással járó nehézségek kezelésében nélkülözhetetlen a türelem, a kitartás és az optimizmus. Azt is elárulta, hogy miért érdemes céget alapítani.

„Vállalkozónak lenni annyit tesz, hogy olyasvalamivel foglalkozhatsz, amit igazán szeretsz, miközben viszonylag szabadon és rugalmasan töltheted ki az idődet úgy, hogy lépésről lépésre valósíthatod meg az elképzeléseidet”

– magyarázta az egykori Miss China.

Mint mondta, a fiatal generáció nagyon fontos a jövőnk szempontjából, mert ez a korosztály a legkreatívabb és legdinamikusabb. Ezek a tulajdonságok pedig segíthetnek az életminőség javításában is.

XiangYang Lisa korábban még nem járt Magyarországon, izgalommal tölti el a látogatás, és reméli, hogy sok új vállalkozót ismerhet majd meg.

A Nemzeti Kereskedőház szárnyai alatt megrendezésre kerülő Vállalkozz Határok Nélkül napon színpadra lép még Kósa Erika, hazánk egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb üzletasszonya, akinek közel 70 ezer ember köszönheti karrierje sikeres indítását vagy fejlesztését.

Mellette előadást tartanak még a határon túli fiatal vállalkozói szervezetek elnökei, Bombera Krisztina televíziós újságíró és Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. vezérigazgatója is.

Az érdeklődők továbbá meghallgathatják a Guinness-rekorderek kerekasztal-beszélgetését is, melyen részt vesz Szabó Norbert Ádám kajakos, Kiss Norbert kaminonversenyző, Besenyei Péter műrepülő és Rakonczay Viktor kenus.

A Fiatal Vállalkozók Hete ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Bővebb információ: www.fiatalvallalkozokhete.hu


Hasonló cikkek