Májusban több napon nem jár a fogaskerekű

Május első felében több napon is pótló buszok közlekednek a fogaskerekű helyett egy szakaszon – közölte az MTI-vel csütörtökön a BKK.

A tájékoztatás szerint május 2. és 5., valamint 9. és 12. között, reggel fél kilenctől az utolsó járat indulásáig közlekednek buszok a 60-as jelű járat helyett a Svábhegy és a Széchenyi-hegy, Gyermekvasút megállók között.

Jelezték: a forgalmi változás oka, hogy geotechnikai feltárást végeznek a vonalon több helyszínen a támfalak felújítási teveinek elkészítése érdekében.

Heves harcok Aleppóban, mindkét oldalon sok halott

 

Legalább 38 civil vesztette életét csütörtökön az Aleppóban tomboló harcokban a kormány és a lázadók ellenőrizte városrészeken – jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns szervezet.

Az állami televízió jelentése szerint a lázadók rakétatámadásaiban 14 ember vesztette életét a 2012 óta kettészakadt metropolisz nyugati, az Aszad-rezsim által ellenőrzött felén. Az ellenzéki területeken csütörtökön követelt áldozatok számáról egyelőre nincsenek pontos értesülések.

Szíria EPA/SANA

A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) arra figyelmeztetett, hogy Aleppó az újraéledt harcok miatt humanitárius katasztrófa szélére sodródott. A közleményben azon jelentésekre reagálnak, amelyek szerint szerda este legalább húsz civil halt meg a kormányerők egy kórház és egy lakóépület ellen intézett légitámadásaiban.
Az ICRC és az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nevű nemzetközi segélyszervezet által támogatott kórházat ért csapás milliók életét sodorta veszélybe a közlemény szerint. A támadás “elfogadhatatlan, és sajnos nem ez az első alkalom, hogy életmentő orvosi szolgáltatásokat ér ilyen csapás” – mondta Marianne Gasser, az ICRC Szíria-missziójának vezetője.
Az ICRC hangsúlyozta, hogy a harcok felerősödése miatt lehetetlenné válik a kifogyó félben lévő élelmiszer tartalékok és gyógyászati eszközök utánpótlása.

Az egy hete újra felerősödött harcok a február 27-e óta érvényben lévő, washingtoni és moszkvai közvetítéssel megszületett törékeny tűzszünet végét jelzik. Eddig mintegy száz ember vesztette életét az összecsapásokban.
Az al-Vatan című kormány közeli napilap “Eljött az idő Aleppó felszabadítására” című csütörtöki vezércikke szerint Bassár el-Aszad elnök hadserege napokon belül átfogó hadjáratot indít az ország volt gazdasági központja, és az azt körülvevő területek visszafoglalására.
“Nem titok, hogy a szíriai hadsereg és szövetségesei egy végső csatára készülnek, amelynek célja, hogy megtisztítsák Aleppót a terroristáktól” – írja az al-Vatan. Damaszkusz minden ellenzéki fegyveres alakulatot terrorcsoportnak minősít.
Aleppóban a háború 2011-es kitörése előtt mintegy 2,5 millió ember élt, több mint Damaszkuszban. Az ország exportjának egy harmadát az északi nagyvárosban állították elő, amely földrajzi fekvése miatt is az öt éve tomboló polgárháború legfontosabb csataterének számít.

MTI

 

Related posts:

  1. Több száz kilométer autópálya épül hamarosan Több mint 300 kilométernyi gyorsforgalmi út megépítéséről írt alá szerződést…
  2. Több mint négyezer dolgozót vehet fel a Lufthansa 2016-ban Több, mint négyezer munkavállaló felvételét tervezi a német Lufthansa ebben…

Hasonló Bejegyzések bitosítva a Yet Another Related Posts Plugin segtségével.

Yarpp


Hasonló cikkek