„Mi nem a vasalt kölykök közül származtunk”- interjú Vikidál Gyula énekessel

Mobilmánia-koncertre érkezett az Ifjúsági és Szabadidő Házba a népszerű színész-énekes, akivel fellépése előtt beszélgettünk.

Vona Ildikó: Milyen kapcsolat, emlékek fűzik Miskolchoz?

Vikidál Gyula: Legelőször Miskolcon 1971-ben, a múlt „évezredben” jártam, amikor egy Pannónia nevezetű csapattal vendéglátóztunk a Katowice Étteremben, ahol szórakoztató zenét játszottunk a vacsora mellé. Öt hónapra szólt a szerződésünk, de hamarabb kirúgtak bennünket, lévén az együttes tagjainak hosszú haja volt, vagyis nem kifejezetten hasonlítottunk egy nyakkendős sramli zenekarra. Ennek eredményeként néhány helyi – akkor csövesnek hívott – vagány megjelent és „finoman” kérték, hogy játszhatnánk valami keményebbet. Több se kellett, átváltottunk Deep Purple, Black Sabbath, Free-dalokra, így aztán a közönség kicserélődött két hét alatt: a vacsoravendégek eltűntek, bejöttek a csövesek, akik viszont keveset ettek, ám annál többet ittak. Úgyhogy a főnök meggondolta magát és három hónap után kirúgott bennünket. Ez az első kötődésem Miskolchoz, illetve fontos megemlítenem, hogy akkor ismerkedtem meg egy itt működő nagyon lelkes kis zenekarral (úgy hívták őket Helios), akikkel aztán játszottunk közös bulit Kazincbarcikán, Miskolcon. Évekig meg is maradt ez a kapcsolat.

– Utána jött a P.Mobil?

– Igen. A következő etap a P.Mobil-időszak, amikor péntekenként a Gárdonyiban (Gárdonyi Géza Művelődési Ház- a szerk.) rendszeresen felléptünk, az fantasztikus volt. Akkor született az a bizonyos Miskolcról szóló nóta, mert úgy gondoltuk, kell írni egy olyan dalt, amit a város és közönsége megérdemel. Mi sem a vasalt kölykök közül származtunk, tudták ezt a rockzene miskolci rajongói is. Nagyon szép emlékeim vannak ezzel kapcsolatban; rengeteg ismerőst, barátot szereztem, néhányukkal a mai koncert előtt itt is találkoztam. Megöregedtünk kicsit, de mindig jó velük újra összefutni. Aztán – mint színészt – a Mária evangéliumában láthatott engem a közönség, János szerepét játszottam a Miskolci Nemzeti Színházban.

– Hogyan lett énekes és miért éppen a rock műfaját választotta?

– Ez nem választás kérdése volt. Valójában a tizenéves korosztály – szerintem ez mind a mai napig így van – keresi a saját útját. Ha éppen zenével akar foglalkozni, keresi melyik az a műfaj, ami neki legjobban tetszik. Hasonlóképpen történt velem is 17 évesen. Teljesen véletlenül odakeveredtem a mikrofon elé, aztán meggyőztek, hogy jó hangom van, maradjak ott. Akkoriban eszembe sem jutott, hogy majd egyszer énekes lesz belőlem. Semmi ilyen szándékom nem volt. Jó társaságba kerültem, tetszett ez a fajta elfoglaltság, és mint kiderült hasznomra vált, hiszen valahol el kell kezdeni ahhoz, hogy valahova elérjünk. Jött a katonaság, én is bevonultam két évre. Hál’istennek a második évben parancsba kaptuk a felettes tiszttől, hogy csináljunk egy zenekart. Borzasztó csóró körülmények között működtünk, de legalább nem hagytam abba az éneklést. 1969-ben leszereltem, és ahol laktam, ott várt egy helyi amatőr együttes, akik azonnal megkerestek. Ez volt az óriási szerencsém, hiszen ha ők nem hívnak a csapatba, talán soha nem folytattam volna.

– P.Mobil, Dinamit, P.Box – ez a három ugrik be rögtön az embereknek, ha a nevét meghallják. Életének a lázadó korszakát jelképezik?

– Ne nevezzük lázadónak! Mindenki megpróbált a társadalmi viszonyai és a mindennapi életéből fakadóan választani stílust, mondanivalót.

– Mégis, akkoriban valami brutális őserő áradt Önből, most sokkal nyugodtabb…

– Nyugodtság? Ugyan már! Azért, mert valaki nem üvöltözik, attól még nem biztos, hogy nyugodt. A felszín alatt örökre ott lapul a vulkán. Nem tudnám másképp párhuzamosan művelni a színészetet és a rockzenét.

Jelenet a Mária evangéliuma miskolci előadásából (Fotó: Éder Vera/ Miskolci Nemzeti Színház)
Hűvösvölgyi Ildikóval a Mária evangéliuma miskolci előadásában  (Fotó: Éder Vera/ Miskolci Nemzeti Színház)

– Valkay tanár úr szerepében láttam először színházban. Meglepett, hogy mennyire profi színész, viszont teljesen más, mint a „rocker” Vikidál Gyula, akit addig ismertünk.

– Azt gondolom, a színpadi szerepek folyamatosan alakítják a lelkünket, a gondolkodásunkat, és a színpadon ahhoz mérten kell viselkedni. Nyilván ez nagyon összetett dolog, hiszen először megszületik egy mű, megírja egy szerzőpáros – ha zenés, akkor zeneszerző és szövegíró –, aztán a történet folyása mentén a rendező vázolja a darabbal kapcsolatos saját elképzelését, amihez majd a megfelelő szereplőknek alkalmazkodniuk kell, és mindehhez hozzá tesszük a saját személyiségünket, a szerepünkről alkotott elképzeléseinket.

– Rengeteg figurát megszemélyesített már, de Jean Valjeant ki szokta emelni közülük. Miért?

– Számomra 1987-ben ez volt az életváltás. A rockzenekarból a színpadra állás, a kezdet. Életem legnehezebb és legszebb szerepe, komoly énektudást igényel és színészileg is kemény feladat. Szoktam volt mondani, aki ezt a szerepet el tudja játszani, énekelni, az utána már bármilyen szerepet képes eljátszani.

– A nyomorultak Madách Színházbeli előadásában most Püspök, de láthattuk Jean Valjean és Javert felügyelőként is, ami két teljesen különböző karakter.

– Azért különleges számomra, mert 5 évig voltam Jean Valjean, aztán eltelt néhány év, és 1999-ben a Madách Színház is bemutatta a Nyomorultakat, ahol bevállaltam a másik oldalt, Javert szerepét. Aki Jean Valjean lelkivilágáról, viselkedéséről, személyiségéről mindent tud, annak ez nem okoz problémát. Eleve úgy álltam a színpadon, hogy a velem szemben lévő ellenfelet tökéletesen ismertem, így aztán nekem nagyon könnyű volt kialakítani a javert-i stílust, viselkedést, egyáltalán a megszólalást. A Püspök szerepe pedig ehhez a csodálatos műhöz való örök hűségem beteljesülése.

– Ön szerint gonosz figura Javert?

– Nem. Javert a korabeli, nagyon szigorú törvényt képviseli. Ha a mai viszonyokat nézzük, akkor a rendőrségen belül az igazi példa a TEK-esek munkája, akik minden mozzanatot, ami egy balhés akció során– mondjuk egy ember elfogásakor – történik, előre kidolgoznak, megterveznek a jogszabályok adta lehetőségeken belül. Javert esetében ugyanez a helyzet. Éppen azért érdekes a személye, mert ő egy rendkívül egyenes ember, aki csak a törvényben hisz. Egyszer fordul szembe a szigorú törvény által irányított életével és azt sem képes feldolgozni a lelkében, ezért lesz öngyilkos.

A Jászai Mari Színház Légy jó mindhalálig című előadásában (MTI Fotó: Kollányi Péter)
A Jászai Mari Színház Légy jó mindhalálig című előadásában (MTI Fotó:  Kollányi Péter)

– Jean Valjean mellett más kedvenc?

– Van persze. Valkay tanár úr szintén nagyszerű (Légy jó mindhalálig), de János szerepe is ugyanolyan értékes volt számomra (a Mária evangéliumában), nagy kedvencem még az Utazás című darabból Szurov őrnagy, és imádtam Balut A dzsungel könyvében. Isteni volt! De játszottam Dobó Istvánt, Török Bálintot az Egri csillagokban, és még vagy negyven más szerepet. Ezek mind különböző figurák, de úgy érzem szépen sikerült valamennyit megoldani.

– Elvarázsolta a színház világa, azért maradt ott?

– Teljesen más, mint rock koncerten színpadra lépni. Sokkal összetettebb a színház világa, meg valahogy szebb is. Másképp viselkedünk, és sok minden van, ami eltér. Egy koncerten lehet improvizálni, egy előadásban nem; de tény, hogy nagyon jól érzem magam a színházban.

Mobilmánia - miskolci koncert (PTV Fotó: Vona Ildikó)
Mobilmánia – miskolci koncert (PTV Fotó: Vona Ildikó)

– Merre lehet Önnel találkozni?

– A márciusi Nyomorultak-sorozat után áprilisban, májusban többször koncertezünk a Mobilmánia zenekarral, az együttes honlapján olvashatók a helyszínek és időpontok. Szóló fellépéseim dátumai most alakulnak; falunapokon, városi rendezvényeken is találkozhatnak velem a magyarlakta területeken. Sajnos színházi előadásaim legközelebb szeptember tájékán lesznek, ha véletlenül nem keres meg valamelyik vidéki vagy pesti színház egy szép szereppel.

 

(A képek forrása: MTI, Miskolci Nemzeti Színház, Pannon Tv, a videofelvétel a Szegedi Szabadtéri Játékok előadásán készült)

 

Vélemény, hozzászólás?