Milyen összefüggések vannak a csillagok járása és a hagyományos ünnepeink között? Miért olyanok a farsangi maszkok, amilyenek? Hogyan és miből alakultak ki a szokások, amelyek a csillagok megfigyelésén és a természet ciklikus változásain alapulnak?
Nagyváradi László, aki Pécsi Tudományegyetem docense, a Természettudományi Kar tanszékvezetője és általános természetföldrajzot, bolygókutatást, csillagászatot, térképészetet, geoinformatikát, valamint mitológiát tanít, betekintést nyújtott azokba az ismeretekbe, amelyeket így, „farsang farkán” tudni érdemes a tavalyi év legrövidebb napjától az idei Pünkösdig eltelő időről.
Kínában és Egyiptomban már 5000 évvel ezelőtt rájöttek arra, hogy a csillagos égbolt változásainak alapján kalendáriumokat lehet készíteni. A megfigyeléseken alapuló első naptárakat a mezőgazdasági munkálatokhoz igazodva készítették el. Megkülönböztettek akkoriban pl. „rügyfakasztó” csillagot, „kalászérlelő” csillagot, „szüretelő” csillagot, „fagyot hozó” csillagot. Ezek a megfigyelések azonban csak a földművelés aktív időszakára vonatkoztak, mindössze márciustól decemberig – vagyis az első naptárak csupán 10 hónapot különböztettek meg egymástól. A „rövid esztendő” hátulütői hamar megmutatkoztak, hiszen a természet 12 hónapos ciklikusságot mutat, így hamar elcsúszott egymástól a természet és a számított idő. Előfordult, hogy éppen rügyfakadáskor őszi hónapot mutatott a naptár. Ahogy Nagyváradi László elmondta, Egyiptomban hamar felismerték ezt a csúszást, ám a korabeli kommunikáció nem tette lehetővé, hogy széles körben megismertessék az emberekkel a felfedezést. A Római Birodalomban a Kr.e. VIII. században építették a naptárba két új hónapként a januárt és a februárt. A „februm” szó megtisztulást jelent – a „böjtelő” hava ez, amikor különböző betegségekkel teli a levegő.
Az első és legérdekesebb tudnivaló, hogy a farsangot, mint télűző és betegségeket, járványokat elkergető ünnepet, szinte a világ minden táján megtartják – zenével, tánccal, alakoskodásokkal, lakomákkal, de még szentháromság-szobrok felállításával is. Egyes kultúrákban a mai napig őrzik az ősi álarcok formáját – jelesül a hosszú orrú maszkokat. Ennek a hagyománynak a gyökereit a pestis- és kolerajárványok idejében kell keresnünk. Annak idején a gyógyítók maszkokat viseltek, amelyeknek az orr-részét különböző gyógyfüvekkel tömték ki – így akarták megakadályozni, hogy a beteg levegőt, a kórokozókat beszívják és ők maguk is megbetegedjenek. Minél hosszabb volt az álarc orra, annál több gyógyfű fért bele, annál hatékonyabbnak tartották az eszközt. Farsangkor nem csak a telet, hanem a járványos időszakokat is temetjük (mai napig is a legtöbb megbetegedés – pl. influenza – a februári időszakban van, hiszen a téli vitaminhiányos és fényszegény időszakban legyengült szervezetet könnyen megtámadják a baktériumok, vírusok), ezek a maszkos hagyományok több helyütt fennmaradtak (pl. Velencében), ugyanakkor sokat finomodtak is az álarcok vonásai. A keresztény világban a járvány-sújtotta vidékeken a reneszánsz korától szentháromság-szobrokat emeltek, szintén a pestistől és a kolerától való szabadulás megünnepléseként, a betegségektől való megszabadulás hálajeleként.
A farsangi időszakot megelőzően vissza kell tekintenünk az esztendő legrövidebb napjáig. Itt pedig ismét a naptárhoz, a naptárreformhoz kell nyúlnunk. Decemberben Luca-napkor, azaz 13-án volt a legrövidebb a nappal. Az emberek féltek a sötétségtől, az elkövetkező világvégétől – alighogy felkel a Nap, rögtön le is áldozik, – ezért a pogány népek hatalmas máglyákat gyújtottak, hogy fény legyen, és örökzöldekkel díszítették házaikat, hogy az élő természetet magukhoz közel hozzák. A keresztény világ ezt a szokást nem tudta kiirtani, ezért az év legrövidebb napjára behozták Krisztus születésének ünnepét, behozták a fényt és az élő természetet a hajlékokba a gyertyák és a fenyőfák által. 1582-ben 10 napot beiktatnak a naptárba – október 5. után rögtön október 15-ére ébredt az emberiség, már ahol ezt a reformot bevezették (pl. Oroszországban és az anglikán egyház által uralt Angliában nem). Ennek a „beszúrásnak” köszönhetően a legrövidebb nap december 24-ére csúszott – ez pedig a keresztény karácsony, Krisztus születésének napja, amikor újra megszületik a fény is.
December 31-e a Szilveszter pápáról később elnevezett szilveszter, amikor az új év beköszöntét ünnepeljük. A következő ünnep vízkereszt, amelyen arról emlékezik meg a keresztény világ, hogy Keresztelő Szent János a Jordán folyóban megkeresztelte Jézust. Ezt az időszakot követi a fentebb leírt farsang, amely majd a „böjt” haván át, márciusban, a húsvétig vezet.
Ilyenkor már hosszabbodnak a nappalok, érzi az ember szeme és lelke is, hogy egyre világosabb van és közeledik a rügyfakadás, jön a termékenység. Húsvét a gregorián naptárban lett a tavaszi nap-éj egyenlőséget (március 21.) követő első holdtölte utáni első vasárnap. 50 évenként a húsvét visszatér ugyanarra a dátumra, de ha évről évre nézzük, akkor ez rendkívül változatos időpont. Ha március 21-e telihold napja éppen és vasárnap, akkor mindjárt húsvét. De ha telihold utáni első vasárnap, akkor kell várnunk 28 napot, hogy újra telihold legyen. Ha az hétfőre esik, akkor kell várnunk vasárnapig. Ennek köszönhetően a húsvét elcsúszhat egészen április 25-éig. Vagyis húsvét lehet március 21. és április 25. között bármikor – magyarázza Nagyváradi László. A Pünkösd dátumát pedig mindig a húsvéthoz viszonyítva állapítják meg – 40 nappal húsvét után következik.
