„Mindig megmondom, amit gondolok ”- interjú Voith Ági színésznővel

A Miskolci Nemzeti Színházban beszélgettünk, ahol a Mindent a kertbe! című Albee darabban alakítja – meghívott vendégként – Mrs. Tooth szerepét.

Voith Ági Miskolcon PTV Fotó: Vona Ildikó
Voith Ági Miskolcon
PTV Fotó: Vona Ildikó

Vona Ildikó: Milyen emlékeid vannak Miskolccal kapcsolatban?

Voith Ági: Kedves kolléganőm és nagy barátnőm: Margitai Ági sokáig játszott Miskolcon, és rajta keresztül mindig tudtam, hogy mi van itt repertoáron, milyen darabok mennek sikerrel. Azon kívül, – amikor még a diósgyőri várban megvolt a szabadtéri színpad – sokszor léptünk fel a Nyári Játékokon. Pécsi Ildiékkel többször szerepeltünk ott prózai előadásokkal, de ahonnan engem főként ismernek, azok a zenés darabok.

– Hozzád a humor is erősen kötődik…

– Mi Gyulával (Bodrogi Gyulával- szerk.) száz éve partnerek vagyunk, most is csinálunk a Nemzetiben közösen egy vidám zenés előadást. A József Attila Színházban szintén rengeteg vígjátékot játszottunk együtt. Hál’Istennek van némi humorérzékem. Úgy gondolom, egy színésznek kötelező, hogy legyen humora, még ha a legnagyobb drámát játssza, akkor is. Nemrég beszélgettünk Zsótér Sándor rendezővel a régi nagy színészekről, ők mind zenés darabon nőttek fel, vagy operetten. Agárdi Gabitól Rajz Jánosig, de édesanyám is szubrett volt Szegeden. Ott lehetett igazán megtanulni a szakmát. Amit most játszom Miskolcon, az viszont egy nagyon komoly, drámai szerep.

– Könnyen igent mondtál rá?

– Azonnal. Amikor Zsótér felhívott azzal, hogy legyek én Mrs. Tooth Miskolcon, nagyon megörültem. Izgalmas, érdekes szerep, és 1970-ben édesanyám is eljátszotta. Hihetetlenül jól érzem itt magam; a kollégák nagyon kedvesek, Máhr Ági sokat segített. Nem udvariaskodni akarok: tényleg boldog vagyok.

– Az utcán megismernek az emberek?

– Igen, és mindenki kedves velem. Ez fontos, mert minket még megismernek. Az én generációm rengeteg tévéjátékban szerepelt. Most meg kell nézni a tévéműsort! Már nincsenek tévéjátékok, csupa vacak van helyette. Szegény fiatalokat sajnálom, mert sok ígéretes tehetség van köztük. Bejöttek a kereskedelmi televíziók, megváltozott a műsor struktúra; kár, hogy nem értéket sugároznak.

(b-j) Voith Ági, Bíró Krisztina és Bodrogi Gyula a Karinthy Színház Janika c. előadásában  Fotó: MTI
(b-j) Voith Ági, Bíró Krisztina és Bodrogi Gyula a Karinthy Színház Janika c. előadásában
Fotó: MTI

–  Édesanyád, Mészáros Ági színésznő hatására választottad ezt a pályát?

– Nem akartam színésznő lenni. Én egy nagyon lezser, tök laza személyiség voltam világéletemben. Egyik osztálytársam jelentkezett színésznőnek, aki az önképzőkörben szavalt valamit, de baromi rosszul, és azt mondtam: ha neki van mersze jelentkezni, akkor nekem is. Elsőre felvettek. Három rostán kellett túljutnom, de az biztos, ha az első évben nem kerülök be, másodszorra már nem mentem volna el felvételizni.

– Várkonyi Zoltán volt az osztályfőnököd a Színművészeti Főiskolán. Milyen útravalót kaptál tőle?

Ő egy fantasztikus művész volt. Igazi mesterember, aki nagyon gyakorlatias dolgokat tanított nekünk. Tőle meg lehetett tanulni a szakmát. Rengeteg sztorit tudnék mesélni, de arra most nincs időnk.

– Szókimondó, temperamentumos hölgy vagy, de nem jelentett ez akadályt a pályád során?

– Túlzottan őszinte ember vagyok. Mindig megmondom, amit gondolok. Mindenkinek azt javaslom, hogy inkább tizenötig-húszig számoljon el, mielőtt valamit szólna. Sehol nem jó a túlzott őszinteség, sok bajom volt ebből. Persze előfordult, hogy a temperamentumom kifejezetten segített: én a Kaktusz virágában debütáltam 21 évesen – abban van a Jamaikai trombitás című dal, amit kifejezetten nekem írt Nádas György és Szenes Iván-, és hihetetlenül nagy siker lett.

– Édesanyád is ugyanilyen őszinte ember volt? Emlékszem az 1956-os beszédére, hogy addig nem lép színpadra, amíg az oroszok nem mennek ki az országból…

– Ez több, mint őszinteség volt. Ez egy ország véleménye volt. A kortársai közül többen megpróbálták ugyanezt megfogalmazni, de mindenki visszavonta, őt kivéve. Ennek lett a következménye 10 év szilencium a pályán. Erről mesélhetnék egy regényt (amit mindig meg akarok írni). Remélhetőleg még sokáig élek, és lesz rá lehetőség.

Voith Ági és Ullmann Mónika a Mindent a kertbe! című darabban, a Miskolci Nemzeti Színházban PTV Fotó: Vona Ildikó
Voith Ági és Ullmann Mónika a Mindent a kertbe! című darabban, a Miskolci Nemzeti Színházban
PTV Fotó: Vona Ildikó

– Színésznőként nehéz volt édesanyád nyomdokaiba lépni?

– Soha nem léptem a nyomdokaiba, de nem is tudtam volna. Teljesen más ösvényen mentem, mert ő naiva típus volt, én meg mindig vagány. Engem kiküldtek Olaszországba tanulni…

– Az apácákhoz?

– Igen. Bolsanóba elküldtek, mert problémaim voltak különféle iskolákban. Kislány koromban történt, 13 éves lehettem. Persze volt ennek politikai oka is. Itt, a vasfüggöny mögött minden sötét volt, lódenkabátot hordtak az emberek, egyszóval: borzadály. Kiküldtek, és félelmetes érzés fogott el, amikor először megláttam a fényeket, hogy odakint minden ki van világítva. Ámultam az üzletekben a rengeteg árun. Habzsoltam a csokit és a gyümölcsös joghurtot, mert azt itthon nem lehetett kapni.

– És a nővéreknek sikerült valamit „letekerni” a temperamentumodból?

– Dehogy! Ott is rosszalkodtam, cigiztem a WC-ben. Én mindig ilyen renitens voltam. Ott is, itthon is, a főiskolán is. Például Várkonyi osztályfőnöksége idején a Salemi boszorkányokat játszottuk – én voltam benne Abigél-, és vizsgaelőadásra készültünk, de két-három próbára nem mentem el, mert szerelmes voltam, és a szerelem fontosabb volt számomra. Várkonyi felhívta édesanyámat, hogy merre vagyok, mire ő azt válaszolta: „Magának kell tudni, maga a tanára!”

– Miskolcra most csak egyetlen szerepre jöttél?

– Igen. Erre az egyre, de bármikor hívnak, eljövök. Zsótért kérdeztem, amikor megkeresett, hogy: „Mit találtál ki?” Azt felelte: nyugodtan jöhetek, nem a botrányról szól a mostani rendezés. Imádok vele dolgozni, fantasztikus tehetségnek tartom. Ezt az előadást nem egészen egy hónap alatt hoztuk össze, csodálatos munka volt. Visszakaptam a hitemet a színházban.

Vélemény, hozzászólás?