Miskolc a legjobbak között – az országos mértéket meghaladó a helyi gazdaság növekedése

A napokban jelentette be a nemzetgazdasági miniszter, hogy 4,1%-kal nőtt a GDP az I. negyedévben. Sőt, Varga Mihály szerint a gazdaság egész évben 4% feletti növekedést tud majd tartani.

Bizonyára a JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének elemzői is kormánypropagandát folytatnak

Csak azért mondom, mert még ők is az eddigi 3,6 százalékról 4 százalékra emelték a magyar hazai össztermék idei növekedésére adott prognózisukat. De még a legóvatosabb elemzők is elismerik, és igazolják a magyar gazdaság teljesítményét.

Miskolcon pedig még erőteljesebb a fejlődés.

Egy városban persze nem lehet GDP-t számítani, de a helyi iparűzési adó, és az idegenforgalmi adó bevételeinek alakulása tökéletesen mutatja, hogyan alakul egy település gazdasága.

Ezek alapján pedig a miskolci gazdaság az országos mértéket meghaladó mértékben fejlődött.

Az Iparűzési adóbevétel előírása az idei első negyedévre 3,8 milliárd Ft, vagyis 160 millió Ft-tal haladja meg a 2016-os első negyedévit. Ez pedig mintegy 4,4%-os növekedést jelent.

Az idegenforgalmi adóbevétel alakulása még ennél is kedvezőbb. Tavaly 20,1 millió Ft volt az első három hónapban, idén áprilisig pedig már

24,9 millió Ft folyt be a költségvetésbe, ami majdnem negyedével több, mint az előző évi hasonló időszakban befizetett összeg. Pontosan 23.9% a növekedés.

És hogy a turizmus egyre meghatározóbb, azt a vendégéjszakák számának alakulása is mutatja, ez 70-ről 73 ezerre nőtt, összehasonlítva a tavalyi és az idei első negyedével adatokat.

És mielőtt bárki azt gondolná, hogy jó szocialista mintára ezt a vállalkozások megsarcolásával értük el, hát nem.

Úgy értük el, hogy sem az iparűzési, sem az idegenforgalmi adó mértéke nem emelkedett évek óta.

A városi vállalatoknál szinte folyamatos a munkaerő felvétel, van olyan cég, ahol tavaly vették fel az ezredeik dolgozót, idén pedig már 1400 alkalmazottjuk van.

Mindez, az itt dolgozó emberek, a helyi vállalatok és a Fidesz-KDNP- s városvezetés közös munkájának eredménye. Miskolc olyan sikereket produkál jó ideje, ami teljesen átformálta ennek a városnak az üzleti-gazdasági imázsát. Egy olyan kép alakul ki Miskolcról, hogy itt érdemes befektetni, érdemes vállalkozni, érdemes dolgozni. És itt nincs vége, hiszen hamarosan létrejön az ország legnagyobb egybefüggő ipari parkja, ezer hektáron adunk lehetőséget az új cégeknek, megépül az autópálya Kassáig, ami közvetlenül bekapcsol minket az európai gazdasági vérkeringésbe.

Halkan megkérdezem, tud-e valaki olyan szocialista, vagy Jobbikos vezetésű várost, amelyik hasonló eredményeket képes felmutatni?

Szeged, Salgótarján, Ózd? Én nem találkoztam erről szóló hírekkel, pedig biztos, hogy ők sem hallgatják el, ha van mit mondani.

Ideje lenne elfogadni a tényt az ellenzéknek is – és ezt persze ők is tudják, csak természetesen nem vallják be – hogy amire ők nem képesek, azt a miskolciak, karöltve az Orbán- kormánnyal és a miskolci Fideszes városvezetéssel meg tudják tenni.

Miskolc, 2017. május 19.

Soós Attila, a FIDESZ

képviselőcsoport vezetője

 


Hasonló cikkek