Miskolcon is megemlékeztek a Gulágra elhurcoltakra

Koszorúzással, kiállítással, koncerttel és könyvbemutatóval tisztelegtek a borsodi megyeszékhelyen a kommunista diktatúra fegyveres szervei által 1944-1945-ben elhurcolt, ártatlan áldozatok emléke előtt.

 

Koszorúzás a Zsolcai kapui emléktáblánál

 

A magyar Országgyűlés 2000. júniusában nyilvánította február 25-ét a kommunizmus áldozatainak emléknapjává. 1947-ben ezen a napon tartóztatták le a szovjet hatóságok Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát, mert felemelte szavát a kommunisták ellen.

 

A Városháza képviseletében (középen, b-j):  Kiss János alpolgármester és Kriza Ákos polgármester

 

A Miskolcról elhurcolt lakosok emléktábláját tavaly januárban avatták fel a Zsolcai kapuban. Ebben az épületben tartották fogva 1945-ben a deportálásra összegyűjtött embereket. Pontosan még ma sem ismert a Miskolcról és környékéről elszállítottak száma, de „Málenkíj robot”, azaz egy „kis munka” ürügyén az országból körülbelül 600 ezer személyt hurcoltak el, akiknek 30-40 százaléka meghalt a nélkülözés és az embertelen körülmények miatt.

 

Délelőtt az emléktáblánál tartott megemlékezésen koszorút helyeztek el a miskolci önkormányzat, a pártok, intézmények, különböző civil szervezetek vezetői, képviselői. Délután a Városházán folytatódott a program: a Díszteremben a MINTHA zenekar „Mi Atyánk, Úr Isten segíts haza minket” CD bemutató koncertjét tartották, majd a „Málenkíj robot, avagy ártatlanul, ítélet nélkül kényszermunkán a Szovjetunióban” című kiállítás megnyitójára került sor.

 

  “Az igazságot nem lehet elfojtani”  – mondta köszöntőjében Majorszki András, a Gulágkutatók Nemzetközi Társaságának elnöke. 

 

Kiállítás a miskolci Városházán

 

Civil kezdeményezés eredményeként jött létre a Gulágkutatók Nemzetközi Társasága 2009-ben, a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának támogatásával. Tagjai között neves magyar és külföldi professzorok, tanárok, túlélők és azok leszármazottjai is megtalálhatók.

Egyesületük célja, hogy a szovjet fegyveres szervezetek által a GULAG büntetés-végrehajtási intézeteibe, kényszermunkatáboraiba internált – elsősorban az ártatlanul elhurcolt civil – személyek sorsát, történetét feltárja és bemutassa.

 

Cserkészek

 

Az emléknap alkalmából kiadásra került az egykori felsőnyárádi tanító, Szoboszlay György szovjet hadifogságban írt naplója. A Gyorsan haza!, oroszul: “Szkoro damoj” címmel megjelent kötetet a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban ajánlották a közönség figyelmébe, ahol Stark Tamás történész, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának főmunkatársa előadást is tartott a szovjet fogolytáborokról.

 

Ismerkedés a történelemmel

 

(Fotók: Vona Ildikó /PTV)


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek