Működik a “slavkovi háromszög” Fico: Szlovákia kvótán kívül átvesz hatvan migránst Olaszországtól és Görögországtól

Szlovákia továbbra is elutasítja a – újraelosztását célzó uniós kvótákat, de befogad hatvan migránst különleges olaszországi és görögországi központokból

– közölte Robert Fico szlovák kormányfő hétfőn a TASZSZ orosz hírügynökség jelentése szerint.

 A politikus ezzel a kijelentésével azokra a hétfőn a szlovák médiában megjelent közlésekre reagált, amelyek szerint Szlovákia 60 “új” migráns befogadására tett ígéretet. Erről elsőként a szlovák közszolgálati televízió (RTVS) számolt be egy hétfő délutáni hírműsorában az Európai Bizottság állításaira hivatkozva.
Ezeket az információkat a szlovák belügyminisztérium az MTI-hez eljutatott közleményében pontosította. Azt írták: Szlovákia 2015-ben tett önkéntes vállalást arra, hogy száz személyt befogad Görögországból és Olaszországból. Ennek keretében eddig öt – egyenként tíz személyre szóló –  úgynevezett befogadási ajánlatot (pledge) küldtek Görögországnak, egyet pedig Olaszországnak. Ebből származik a sajtóban megjelent 60-as szám, de nincs szó új relokációról, csupán a korábbi vállalás teljesítéséről – hangsúlyozta közleményében a szlovák belügyi tárca.
A szlovák médiában hétfőn megjelent – az új befogadásokat hírül adó – információkat Robert Fico is cáfolta.

“Szlovákia 2015-ben tett  vállalását teljesíti (…) ez semmit sem változtat a migránskvótákkal kapcsolatos álláspontunkon, azokat továbbra is határozottan elutasítjuk”

– hangsúlyozta a szlovák miniszterelnök.


Komment helyett:

Csehország, Szlovákia és Ausztria szorosabb regionális együttműködése nem a visegrádi csoport (Csehország, Szlovákia, Lengyelország, Magyarország) alternatívája, hanem újabb lehetőség a szomszédság előnyeinek kihasználására – jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök…..

 

 

Vélemény, hozzászólás?