Mutasd a lakását, megmondom mi a csillagjegye! – A Vízöntő lakása

E hónaptól kísérletet teszünk arra, hogy az egyes jegyek szülötteinek jellemző tulajdonságai alapján bemutassunk, milyen otthonban érzi jól magát az adott személy. A VÍZÖNTŐ LAKÁSA lesz az első, amelyet bemutatunk. (Vízöntő Nap hatása alatt született az, aki  január 21. és február 19.  között látta meg a napvilágot.)

Előrebocsátom, ez az a jegy, amely sok mindenben kiugrik a többi közül, már csak azért is, mert míg az összes többi jelmondatában a saját magára vonatkozó megállapítás dominál (pl. a Kos mottója „Én vagyok!”….), ezzel szemben a Vízöntő gondolkodásának középpontjában a  „Szabadság, Egyenlőség, Testvériség” áll.

Vagyis aki Vízöntő hatás alatt született, nagyon rosszul tűri a korlátokat, ugyanakkor mindent másokért tesz… Kevés ilyen ember van a világon – és valóban, állítólag e jegy szülöttei képviseltetik magunkat legkevésbé. Ám ők nagyon (ön)tudatosak és minden tettüket a közösség szolgálata motiválja. Ebből is következik az, hogy ők már egy kicsit magasabb tudatszinten állnak, mint a többség, amit úgy is érthetünk, hogy nem igazán izgatja őket a környezetük – azaz nem érdekli őket a külcsín, a luxus.

A Vízöntő otthona

Mivel e jegy uralkodó bolygója az Uránusz, jellemző rá az eredetiség és a különcködés, a szokatlan dolgok szeretete – de a modern technika vívmányai is felvillanyozzák. Erősen kötődik a paradoxonhoz és az ellentmondásokhoz is. Ezért egy Vízöntő lakására jellmző, hogy  egymástól homlokegyenest különböző tárgyak kerülnek egymás mellé, legyen az például nagyon régi és nagyon új, hagyományos és ultramodern…

A tipikus Vízöntő ezért vagy valahol távol, vidéken, vagy a város kellős közepén él, akár egy pici tetőlakásban vagy egy átalakított raktárépületben.  (Ebben is megfigyelhető némi szélsőségesség.)

Bár szeret elvonulni a világtól, mégis társaságkedvelő, ezért lakásában mindig akad olyan tér, amit a barátai számára tart fenn.

A konyhát ritkán használja funkció szerint, mivel nem ér rá ezzel foglalkozni. Inkább rágcsálnivalókon él otthon és sokat étkezik házon kívül.

Hálószobájára nem fektet nagy hangsúlyt, ebben valószínűleg a minimalista stílust követi.

Ami mindenképpen fontos a számára: legyenek nagy egybenyitott terek és óriási, sok fényt beengedő ablakok, hogy át tudja járni a levegő – ezt követeli meg a hatalmas szabadságigénye.

Sorozatunk következő részében a HALAK jegy szülötteinek lakberendezési szokásaival foglalkozunk majd. 


Hasonló cikkek