„Nem tudok belül maradni saját magamon” – interjú Szabó Máté rendezővel

A Miskolci Nemzeti Színház művészeti vezetője, rendezője állította színpadra Molnár Ferenc külvárosi legendáját, a Liliomot. Néhány nappal a premier után beszélgettünk.

Szabó Máté rendező, művészeti vezető Fotó: Gálos Mihály Samu / Miskolci Nemzeti Színház
Szabó Máté rendező, művészeti vezető
Fotó: Gálos Mihály Samu / Miskolci Nemzeti Színház

Vona Ildikó: Milyen kapcsolatod volt Miskolccal mielőtt ideszerződtél?

Szabó Máté: Még a Színművészeti Főiskolára jártam, amikor itt rendeztem a Csókos asszony című Zerkovitz operettet. 2002-ben jött ez a lehetőség, és elvállaltam, noha sokkal jobban foglalkoztatott a független lét. Aztán egyszer csak belekerültem egy gépezetbe, amit abszolváltam, de az akkori szabad elképzeléseimhez képest hidegzuhany volt. Bizonyos szempontból olyan, mint amikor Kovács Kokó Istvánt leütötték. Utána már más identitástudattal lép az ember a ringbe, ha éri egy ilyen élmény. Sok tanulsága van, meg előnye is, hiszen rengeteg klassz emberrel megismerkedtem.

– Később is láttál itt előadásokat? Milyen kép élt benned erről a színházról?

– Nem találkoztam vele közvetlen közelről, persze voltak előadások, amiknek a híre eljutott hozzám. Hallottam, hogy mik történnek itt, de olyan intenzív „kiáltás” nem érkezett innen, mint ami például Kaposvárról jött.

– Ennek ellenére el tudtad kötelezni magad ide?

Azért köteleztem el magam, és mondtam le a szabadúszásról – ami már több éve tartott -, mert hittem abban a közösségben, amivel mi idejöttünk.

Rendezés közben a Liliom szereplőivel (Czakó Julianna, Szirbik Bernadett,Dávid Kamilla, Simon Zoltán) PTV Fotó: Vona Ildikó
Rendezés közben a Liliom szereplőivel (Czakó Julianna, Szirbik Bernadett,Dávid Kamilla, Simon Zoltán)
PTV Fotó: Vona Ildikó

– Olvastam, hogy színészként kezdted a főiskolát…

– Az egy tévedés volt. Valamiért azon az úton kezdtem el anno a színház közelébe kerülni. Azt én tudtam, hogy engem jobban érdekel a szellemi része.

– Erre hogyan jöttél rá?

– Nem én jöttem rá, én csak éreztem. Felvettek a Színművészeti színész szakára, és másfél év után volt egy nagy rostavizsga, ahol kitettek hat embert, és erre a lapátra rákerültem. Érdekes tanulság az embernek, amikor valamivel szembesül: az nem úgy működik, mint ahogy szeretné.

– Hogy élted meg? Kudarcként?

– Nagyon-nagyon nehezen. Olyan traumatikus élményt jelentett, mint amikor közölnek egy halálos diagnózist. Különös szellemi hatása volt az életemre nézve: újra kellett kezdeni, építeni.

– Akkor jött a filozófia?

– Igen.

– Gondoltad: „Ha nem színész leszek, akkor filozófus”?

– Nem volt ilyen romantikus elképzés. Ez egy teljesen belülről építkező folyamat volt.

– Milyen értelemben?

– Össze voltam zavarodva, kerestem az utam, és elmentem egy gimnáziumi tanáromhoz, akinek elmondtam, mik foglalkoztatnak. Próbáltam megfogalmazni, a gondolkodásomra miként hatott az az élmény, hogy a mesterek, akiket én nagyra tartok, azok rólam úgy vélekednek, nem vagyok arra a területre való. Okozott bennem egy izgalmas szellemi állapotot, és gondolkodtam: pszichológiára vagy filozófiára menjek, mert mind a kettő érdekelt. A tanárom adott nekem egy könyvet Kolakowskitól és Heideggertől, ami Hölderlinnek a „Költőien lakozik az ember” sorát elemzi, és egy szellemi Big Mac.

– Mit értettél meg belőle?

– Mindent. Talán most kicsit nagyképűen hangzik, de azért értettem, mert hasonlóan pengeélen táncoltam, mint azok a szellemi emberek anno, amikor ezeket a műveket írták. A felvételim nagyon jól sikerült, szinte besétáltam a filozófia szakra. Különös volt érezni, hogy van egy másik területe az életemnek, ami sikeres. Erőteljes szellemi hatások értek, de még mindig volt bennem egy borzalmasan erős vágyakozás a színház iránt.

– A rendezés ötlete honnan jött?

– Engem mindig nagyon érdekelt ennek az egésznek a „csinálása, gondolása”. Igazából pont az jelentette a problémát, hogy nem tudok belül maradni saját magamon. Inkább kívülről láttam a dolgokat.

– Mit szeretsz jobban rendezni, prózát vagy zenés darabot?

– Ezt nem tudnám megmondani. Operát nagyon szeretek rendezni, annak minden pillanata örömet ad.

– Aktív zenész is vagy, hiszen zongorázol…

– Zongorázgatok. Gyerekkoromban sokat néztem a zongorát édesanyám barátnőjénél – és nem mint bútort -, aztán 14 évesen olyan helyre költöztünk, ahol egy fantasztikus zongoratanárnő, Papp Lászlóné Fekete Ildikó lett a szomszédunk. Hozzá átjártam, ő Kurtág György darabjain keresztül tanított, és hamar elkezdett zenévé válni, amit játszottam. Tulajdonképpen elvégeztem a zeneiskola stációit, de nem jártam zeneiskolába. Három év kudarcos színészi próbálkozás után (közben rendezőasszisztens is voltam), Jámbor József a takarásban felhívta a figyelmemet, hogy indul zenés rendező szak.

– Ki tudsz teljesedni a rendezésben?

– Jó esetben igen. Ha annak idején a Színművészetin ott tartanak, és most középszerűnek érezném magam színészként, az nem elégítene ki.

– Több műfajban láttam már rendezésed, és azonnal feltűnt: nagy tisztelettel nyúlsz a darabokhoz, még ha modernizálsz, akkor is.

– Sokszor túl nagy tisztelettel.

– Tényleg?

– Bennem túl nagy a tisztelet sok esetben. Nagyra tartom azokat a kollégákat, akik idejekorán el mernek rugaszkodni. Engem nem lehet azzal vádolni, hogy nincs bennem tisztelet.

– Mozart Don Giovannija kapott egy modern köntöst, mi alapján rendezted ilyenre?

– Nem a modernizálás volt a cél. Rengeteget foglalkoztam vele már a Színművészetin is, és nem voltam képes a történetet archív módon szemlélni. Mindig eszembe jut egy darab esetében: a szerző nem arra ír egy művet, hogy majd amikor játszani fogják, akkor 150 évvel korábban játszódjon, mint amikor azok élnek, akik nézik. Eltelt közben százötven év, az egy helyzet, de nem azt jelenti, ott megállt a világ fejlődése.

– Most fejezted be Molnár Ferenc drámáját, a Liliomot, de min dolgozol a jövőben?

– Operát fogok rendezni, meg többnyire zenés darabokat. Ezek még a következő évad tervei, most nem tudok róluk bővebb információt mondani, de az biztos, hogy legközelebb Britten operáját, a Szentivánéji álmot állítom színpadra Budapesten, a Zeneakadémián.

Sajtótájékoztatón 2015-ben PTV Fotó: Vona Ildikó
Sajtótájékoztatón 2015-ben
PTV Fotó: Vona Ildikó

Kiegészítés: lapzártánk után érkezett a hír, hogy a nemzeti ünnep alkalmából Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere művészeti és szakmai díjakat adott át a Pesti Vigadóban. Szabó Máté kiemelkedő zenés színházi rendezői tevékenysége elismeréseként Nádasdy Kálmán-díjat vehetett át. Gratulálunk!

Vélemény, hozzászólás?