Nkuya Sonia énekléssel nyugtatja meg kisebbik lányát

A Sugarloaf együttes megalakulásának 20. évfordulója alkalmából különleges meglepetéssel készül a rajongóknak. Nkuya Sonia, a zenekar énekesnője, Tóth Szabi gitárossal együtt a Sláger Híradóban mesélt a készülő lemezről, és a két gyermekes édesanya azt is elárulta, hogyan telnek hétköznapjai a lányaival.

sugarloaf1

A Sugarloaf együttes tavaly ünnepelte 20 éves születésnapját, a jubileum tiszteletére pedig egy különleges lemezt álmodtak meg. Tóth Szabi és Nkuya Sonia is teljes gőzzel dolgozik az XX című albumon, amelyen az elmúlt két évtized legjobb 12 Sugarloaf slágere csendül majd fel, 11 vendég előadó közreműködésével. „A dalok átdolgozott változatai lesznek ezen a különleges albumon – például a Hajnalig még van idő, a Hunny Bunny, a Vadvirág vagy a Dolce Vita című slágereink is. A magyar könnyűzenei élet színe-java velünk együtt dolgozik a lemezen: nekik köszönhetően a népzene, a magyar underground és a rock keveredik majd az eklektikus Sugarloaf hangzással. Mindenki elsőre és boldogan vállalta az együttműködést, ami nagyon jól esett – lesznek nagyon meglepő előadó párok is a dalokban” – árulta el Szabi, aki már a kezdetektől tagja az együttesnek.

A 20 év alatt több rangos kitüntetést is kiérdemelt a zenekar és ezernél is több fellépésen vagyunk túl. Erdélyben egyszer például közel 35 000 ember előtt játszhattunk, de a legnagyobb magyar fesztiválnak is éveken át fellépői voltunk. Nekem személy szerint mindig az érzelmek, a dalszövegek közvetítése volt a fő célom, így a legnagyobb elismerés mindig az számomra, amikor személyes visszajelzést kapok arról, hogy a dalok mondanivalója átment a közönségnek. Ilyenkor érzem, hogy igazán érdemes alkotni” – tette hozzá Szabi, aki azt is elárulta a Sláger TV-nek, hogy Sonia nagyon gyorsan összecsiszolódott a zenekarral és csatlakozásával felelevenítették a rockosabb dalokat is.

„Két éve lettem a Sugarloaf énekese, ezzel az egyik nagy vágyam teljesült. Azóta a zenekar a második családom, rendszeresen beszélünk például Szabival is, a próbák pedig igen jó hangulatban telnek” – árulta el Nkuya Sonia, aki rekordidő alatt tanulta meg csatlakozásakor az aktuális repertoárt. „Nem volt túl nehéz dolgom, ugyanis Sugarloaf dalokon nőttem fel és már sok számot ismertem, tudtam a szövegek többségét is. A jubileumi lemez kapcsán nagyon megtisztelőnek érzem, hogy a régebbi dalokat én énekelhetem újra, nagyon izgalmas feladat” – tette hozzá az énekesnő, aki a zenekari munka mellett két kislány édesanyjaként is helytáll a mindennapokban. „Anyukám szokott besegíteni, amikor próbára kell mennem, és vigyáz a kicsikre. A nagyobb lányom már oviba jár – én szoktam hozni-vinni, a kisebb, Norina Niké viszont nincs még fél éves és otthon van velem. Ő lehet, hogy egyszer énekesnő lesz, mert nagyon szereti a zenét: mindig megnyugszik, amikor énekelek neki. Az idősebb gyermekem épp az ellentéte: ő hangosnak talál, és nem örül neki” – mesélte nevetve Sonia a Sláger TV-nek.

 

 


Hasonló cikkek