Obama-interjú a BBC rádióban – a kérdező: Harry herceg

Barack Obamával közöl interjút karácsony után a BBC rádió. A műsor különlegessége, hogy a volt amerikai elnököt Harry herceg faggatja.

    Az interjú december 27-én hangzik el a BBC rádió közéleti 4-es csatornájának Today (Ma) című reggeli politikai magazinprogramjában.
A Kensington-palota – Harry londoni rezidenciája és hivatala – vasárnapi ismertetése szerint Obama és Harry beszélgetésének középpontjában az áll, hogy miként lehetne elősegíteni a fiatal vezetők új nemzedékének kinevelését és pályafutásuk elindulását, de kitérnek arra is, hogy a volt amerikai elnök milyen emlékeket őriz utolsó hivatali napjáról, és milyen reményeket táplál az elnöksége utáni időszakra.
A Kensington-palota által a Twitter üzenőportálon vasárnap közzétett 48 másodperces, jó kedélyű csipkelődéssel tarkított felvételrészletben hallható, amint Obama tréfálkozva megkérdezi Harryt, hogy brit akcentussal kell-e beszélnie az interjúban, vagy beszeljen-e a szokásosnál gyorsabban, mivel lassú beszédű.
A 33 éves herceg – II. Erzsébet királynő unokája – közölte, hogy erre nincs szükség, de azt kilátásba helyezte, hogy ha beszélgetőpartnere túl hosszú szüneteket tart a válaszok között, akkor ő “grimaszt” fog vágni, és Obama kérésére be is mutatja, hogy interjúalanya milyen megrovó tekintetre számíthat.
Harry bevallja a volt amerikai elnöknek, hogy idegesen készül a beszélgetésre, mire Obama felajánlja, hogy akkor inkább ő interjúvolja meg a herceget. Harry azonban közli, hogy ragaszkodna az eredeti felálláshoz.
A herceg elmondja azt is Obamának, hogy a beszélgetés 40 perces lesz, és ebből húszpercnyit vágnak majd össze a BBC-műsor számára, viszont a program elhangzása után podcast formátumban az interjút teljes hosszában közzéteszik.
A karácsony után elhangzó interjút még szeptemberben vették fel a kanadai Torontóban, ahol Harry a maradandó sérüléseket szenvedett brit és nemzetközösségi katonák megsegítésére általa kezdeményezett nagyszabású éves nemzetközi sportviadal, az Invictus Games promóciós rendezvényein vett részt.


Hasonló cikkek