Önkéntesség fejlesztése Borsod megyében: Jogosítványt és nyelvvizsgát önkéntességért

50 fiatalt segít két év alatt nyelvvizsgához és jogosítványhoz A Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezete.

Olyan 18 és 22 év közötti fiataloknak támogatjuk ezzel a jövőjét, akik vállalják, hogy középiskolai tanulmányaikat követően minimum fél évig, maximum egy évig tapasztalatgyűjtésben, önkéntességen és társadalmi szolgálaton keresztüli tanulásban vesznek részt a Szervezetünk irányítása alatt. A projekt közvetlen célcsoportja ugyanis éppen azok a fiatalok, akik élethelyzeti krízissel és ebből adódó pályaorientációs nehézséggel küzdenek, azaz akik középfokú tanulmányaikat sikeresen befejezték, de aktív hallgatói jogviszonnyal, valamint foglalkoztatási jogviszonnyal nem rendelkeznek. Éppen ezért a Magyar Vöröskeresztnél végzett önkéntes tevékenység az első munkatapasztalatok megszerzését is jelentheti a fiatalok számára. Segíti, megalapozza a tudatos pályaválasztásukat.

A tíz partnerrel – többségében oktatási intézmény – megvalósuló projekt legfőbb célja, hogy a megvalósításba bevont fiatalok ne pályaelhagyó, hanem önmagukat ismerő, egzisztenciájukat tudatosan építő felnőttekké váljanak.

Miskolcon is szeretnénk megvalósítani azt a – brit, amerikai – gyakorlatot, miszerint a középiskolai tanulmányaikat sikeresen befejezett fiatalok egy éven keresztül felelősségteljesen átgondolhassák pályaválasztási terveiket, tapasztalatot szerezhessenek életpályájuk építéséhez.

Szükség van erre, mert hazánkban a 18-22 év közötti fiatalok gyakran bizonytalanok és tanácstalanok a jövőjüket illetően, nem tudnak megalapozott pályaválasztási döntést hozni. Sok a szakképesítés nélküli fiatal, valamint a megkezdett, de be nem fejezett felsőoktatási tanulmány. Ezen felül a kutatások rámutatnak, hogy a fiatalok aktív részvétele a társadalmi ügyekben nagyon alacsony. Ezért is fontos, hogy bekapcsolódhassanak olyan közfeladatokat ellátó szervezetek munkájába, amelyek szociális, egészségügyi, honvédelmi és katasztrófavédelmi feladatokat látnak el.

Ennek az elvárásnak is megfelel a Megyei Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezete, amelynek számos kirendeltsége működik a megyeszékhelyen és a megyében 66 alkalmazottal, valamint önkéntesekkel. Miskolcon az Országos Vérellátó központtal közösen szervezett Véradások, az adománygyűjtések, a hajléktalanellátás, az intézményi és általános szociális segítségnyújtás, a családi napközi, az elsősegélynyújtás és oktatás, valamint a katasztrófa készenlét kapcsán a helyi lakossággal – különösen a helyi hátrányos helyzetű lakossággal – mindennapi kapcsolatban vagyunk. Az Ifjúsági Vöröskereszt a helyi középiskolákkal és a Miskolci Egyetemmel működik együtt. Nagy tapasztalatunk van az elesettek, a rászoruló emberek segítésében, és a közösségszervezetben, a társadalmi szolidaritás előmozdításában. Különös figyelmet fordítunk a széles körű társadalmi szemléletformálásra segítségnyújtás és egészségtudatosság terén is.

Ezzel a kellő tapasztalattal vállaljuk az EFOP‐1.3.8‐17 pályázatban az önkéntesség népszerűsítését, szervezését, szakmai módszertanának alakítását és elterjesztését. Továbbá, hogy a partnerintézményeket alkalmassá tesszük az önkéntességgel kapcsolatos tevékenységekre: szakembereket és az önkénteseket képzünk, szemléletformáló kampányokat és önkéntes programokat valósítunk meg. Koordináljuk az önkéntesek és a fogadó szervezetek közös munkáját, folyamatosan segítjük őket tanácsadás biztosításával.

A program a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetének Sarolta utcai Önkéntes Központjában zajlik majd 2017. október 1. és 2019 október 1. között.

 

 


Hasonló cikkek