Öröm Diósgyőrben: NB I-es marad a DVTK  

Kis szerencsével ugyan, de maradhat az élvonalban a Diósgyőri VTK labdarúgócsapata. Az OTP Bank Liga idei utolsó fordulójában a Debrecentől 3-1-re kikaptak, azonban az MTK-Paks mérkőzés 1-1-es döntetlennel zárult, így a Gyirmót mellett az MTK a másik, aki búcsúzik az NB I-től.

Izgalmas és fordulatos meccsre számított mindenki a végső összecsapás előtt, hiszen az NB I-ben a 9. helyen álló DVSC csupán egyetlen ponttal előzte meg a 10. DVTK-t. Bódog Tamás vezetőedző a mérkőzést beharangozó sajtótájékoztatón nagyon bizakodó volt a jövőt illetően, hiszen itteni munkája során nemcsak a védelmet rakták rendbe, de a csapat taktikailag is jobb lett, játékuk érettebbé vált.

Novothny Soma és Bódog Tamás a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón (PTV Fotó: Vona Ildikó)

Mezőkövesden került sor az utolsó találkozóra, ott fogadta a Diósgyőr a debreceni Lokit. Közel 4000 néző szurkolt a helyszínen, de akik nem tudtak elmenni, azok a miskolci Szinva teraszon lévő óriás LED kivetítőn élőben követhették az eseményeket. A mérkőzés első félideje 2-0-ás debreceni vezetéssel zárult. A második félidőben a Diósgyőr lendületes játékkal, folyamatosan támadott, de gólt nem tudott lőni, több ígéretes ziccerük is kimaradt. A 81. percben a debreceni Könyves megszerezte csapata harmadik találatát, végül a hosszabbításban Ugrai szépített 3-1-re. Diósgyőri vereséggel ért véget a küzdelem, azonban a Paks-MTK mérkőzés 1-1-es döntetlennel zárult, így a DVTK az élvonalban folytathatja.

Május 28-án RangAdó díjátadó gálával zárult az MLSZ szezon, ahol több kategóriában osztották ki az NB I legjobbjainak járó elismeréseket. „Az év legszebb NB I-es gólja” címet a DVTK játékosa, Lipták Zoltán találata kapta, amit az Újpest ellen rúgott 2016.októberében, még Horváth Ferenc vezetőedzősége idején. A szurkolók erre adták a legtöbb szavazatot.

Lipták Zoltán és Horváth Ferenc egy korábbi sajtótájékoztatón (PTV Fotó: Vona Ildikó)

Mostanra elkészült az éves kimutatás is. A DVTK honlapján már olvasható az OTP Bank Liga 2016/2017 évi összesítője: 39 diósgyőri labdarúgó kapott játéklehetőséget, Diego Vela játszott a legtöbb mérkőzésen, Lipták Zoltán töltötte a legtöbb időt a pályán, Ugrai Roland 5 góllal lett gólkirály, és vele együtt összesen 17-en találtak be az ellenfél kapujába.

(Fényképek forrása: Mocsári László/dvtk.eu és Vona Ildikó/PTV)


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek