Országos megmozdulás az olvasás népszerűsítésére

Az immár negyedik alkalommal megrendezett Olvasás éjszakája elnevezésű programsorozat kicsiket és nagyokat is igyekszik megszólítani. Szükség is van erre, hiszen napjaink felgyorsult világában az olvasásra ritkán jut idő. Pedig a gyermekek számára a legjobb példa az, ha mi magunk is sokat olvasunk, könyvek és írott szövegek veszi körül az otthonában is.

Sajnos egyre gyakrabban hallani, hogy a mai gyerekek nem szívesen olvasnak, sőt, sokszor problémáik vannak az olvasott szöveg megértésével. A technika fejlődésével és a gyors információközléssel azonban sokszor a lényeg megy a süllyesztőbe. Éppen ezért különösen fontos, hogy megszerettessük porontyainkkal az olvasást. Ehhez viszont az kell, hogy jó példával járunk elöl.

A jó olvasási képesség előnyös a tanulásnál is

Az olvasás mindenki számára hasznos, mert fejleszti a gondolkodást, a kreativitást és a képzelőerőt. A mesék, történetek, később regények olvasása által a szókincsünk, a műveltségünk is fejlődik. Az igaz, hogy fontos lépést tartani a világgal és a digitális kultúra térhódításával – de az a jó, ha az arany középutat választjuk, és mindkét területtel barátságban vagyunk.

Ma már az e-könyveknek is nagy divatja van, és akár dolgozatírásnál nagy könnyebbséget jelenthet az információkhoz való gyors hozzáférés. De igazán ennek is akkor látjuk a leginkább hasznát, ha nagy gyakorlatunk van a szövegek gyors befogadására és értelmezésére…

child-wirth-ebook

Érdekes programok az Országos Könyvtári Napokon és az Olvasás éjszakáján

Az október 3. és 9. között tartott olvasásnépszerűsítő, a nemzeti írott kultúra értékeit felmutató irodalmi és könyves fesztivál célja, hogy a könyves kultúrát és az olvasást valódi örömforrásként mutassa be.

A könyv-, e-könyv-, és folyóiratkultúrához kapcsolódó programokkal, köztük kötetbemutatókkal, mesematinéval, interaktív programokkal várja a könyvbarátokat a negyedik Olvasás éjszakája október 8-án, szombaton Budapesten és vidéken egyaránt.

olvasas-ejszakaja

Ehhez a rendezvénysorozathoz kapcsolódóan országszerte mintegy 1300 település 1500 intézménye több mint 5600 programmal várja a könyvbarát közönséget – és azokat is, akik még nem olvasnak rendszeresen. Hiszen a cél éppen az, hogy felhívják a figyelmet a könyvek lapjain feltáruló csodákra.

Könyves vetélkedők az iskolások számára

A fiatalabbak számára 10. alkalommal indul el a Legyél te is Kölyökolvasó! irodalmi játék, szintén az Országos Könyvtári Napokhoz kapcsolódva.

A középiskolás korosztályt célozza a Nagy Könyves Beavatás elnevezésű, jövő év márciusában záródó olvasásnépszerűsítő akció. Utóbbira 3-5 fős csapatok jelentkezését várják, akik hét fordulóban izgalmas kreatív feladatokon keresztül dolgozhatnak fel egy-egy könyvet.

 

Nyitókép: Illusztráció


Hasonló cikkek