Ötmilliárd forintból fejleszt a Sanofi Miskolcon

A francia érdekeltségű Sanofi Aventis Zrt. ötmilliárd forintból fejleszti miskolci gyárát, a gyógyszeripari társaság egy nagysebességű fecskendőtöltő és – átnéző gépsort telepít üzemébe.

A világ egyik vezető egészségügyi vállalataként ismert Sanofi a “Chinoin örökségére építve” mára a magyar gazdaság egyik legjelentősebb szereplőjévé vált. Magyarországon csaknem kétezer embert foglalkoztat –  ötszázat közülük a miskolci gyár – és évente közel 90 milliárd forint értékben állítanak elő steril körülmények között injekciós készítményeket és egyszer használatos fecskendőket, a Bükk “kapujában” lévő üzem a vállalat magyarországi termelésének jelentős részét adja. A cég, amely korábban stratégiai megállapodást kötött a magyar kormánnyal, versenyképessége fokozását várja a mostani beruházástól.

Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára az eseményen hangsúlyozta: ez a beruházás azt jelenti, hogy a Sanofi hosszú távon számít magyarországi gyáraira. Elmondta, hogy Magyarország és Franciaország között évről-évre tíz százalékkal nő a kereskedelmi forgalom, mind az import, mind az export meghaladja évente a 4 milliárd eurót. A rendezvényen megjelent Éric Fournier, Franciaország magyarországi nagykövete és Philippe Luscan, a cégcsoport alelnöke, akiket Kriza Ákos, Miskolc polgármestere fogadott.

Vélemény, hozzászólás?