Palya Bea és a Szent Efrém Férfikar a Szent István-bazilikában ad koncertet

Nyolc különböző nyelven szólalnak meg dalok, himnuszok és imák Palya Bea, Szokolay Dongó Balázs és a Szent Efrém Férfikar előadásában vasárnap a budapesti Szent István-bazilikában.

Az Orientale lumen sorozat hatodik évadának záróhangversenyén – az ortodox pünkösd alkalmából – ógörög és ószláv motetták, héber zsoltár, jiddis könyörgés, latin misetétel, hindi vallásos dal, cseh és bolgár ballada hangzik el.

A hangversenyen több földrész szakrális hagyományának megszólaltatása mellett Bartók és Ligeti egy-egy műve is felcsendül – közölte az együttes az MTI-vel.

Az est Szokolay Dongó Balázs improvizációs dudajátékával kezdődik, majd Palya Bea előadásában a Magasztallak én tégedet… kezdetű ősi magyar fohász hangzik el. A vallásos folklór mellett magyar mesterek – Dukay, Jeney, Szokolay – kompozíciói is megszólalnak.

A Szent Efrém Férfikar Bartók Béla és Ligeti György egy-egy műve mellett Szokolay Sándor Missa Brevis című, Magyarországon eddig be nem mutatott miséjéből is énekel, valamint Bubnó Tamás harangimájának ősbemutatója is elhangzik a Ragupati Raghav Raga Ram című hindi nyelvű ének mellett. A közönség első alkalommal hallhatja Palya Bea Tág a világ című dalát is.

A hagyományokhoz híven a koncert közös énekléssel zárul, így a művészek a mintegy ezerfőnyi közönséggel együtt szólaltatnak meg egy ősi Athos-i himnuszt, valamint A Pünkösdnek jeles napján című magyar népdalt.

 

Vélemény, hozzászólás?