Egy eddig kevéssé feldolgozott, a hazai művészeti élet perifériáján működő neoavantgárd művészcsoport tevékenységét és jelentőségét mutatja be a Ludwig Múzeumban június 25-ig látható kiállítás.
A Párhuzamos avantgárd címet viselő kiállítás amellett, hogy kronologikus sorrendben sorakoztatja fel a Pécsi Műhelyben több, mint egy évtized alatt 1968–1980 között készült jelentős műveket, a geometrikus törekvésektől kezdve a tájkísérleteken és konceptuális műveken át egészen a performansz – dokumentációkig és mozgóképekig, nagy hangsúlyt fektet a korabeli, archív anyagok, kiállítási katalógusok, levelezések, reflexiók összegyűjtésére és bemutatására. Emellett a műhelytagok közötti együttműködések, a csoportmunka és a közös gondolkodás munkamódszerének feltárására és megjelenítésére is kísérletet tesz.
A pécsi művészcsoport tagjai – Ficzek Ferenc, Hopp-Halász Károly, Kismányoky Károly, Pinczehelyi Sándor, Szijártó Kálmán -, akik az 1960-as évek végén egy nagyobb, képzőművészekből álló, lazán szerveződő csoportból váltak ki, jelentős szerepet vállaltak a hazai konstruktivista és avantgárd hagyományok megújításában, új vizuális nyelv és kultúra alapjainak megteremtésében, miközben egyéni művészeti útjukat is járták.
A Pécsi Műhely korai időszakát (1968-1970) a geometrikus, neokonstruktivista művészet megújításának szándéka, valamint a Bauhaus művészeti felfogásának tudatos követése jellemezte. Ekkoriban számos anyag-, forma- és színkísérletet végeztek, különböző műfajokban dolgoztak, folyamatosan feszegették a műfaji határokat. A hetvenes évek elejére a konceptuális művészet hatása felerősödött művészetükben, ezzel párhuzamosan találtak rá egyéni hangjukra és indultak el az önállósodás útján.
A magyarországi és egyúttal a közép-kelet-európai neoavantgárd művészetben is az elsők között voltak, akik tájkísérleteket végeztek a természetben, ritkábban városi környezetben. A tájban történő művészi célú beavatkozások, jelhagyások során 1970-1971-ben közel húsz land art akciót valósítottak meg, melyekhez jegyzeteket, álló- vagy mozgóképes dokumentációkat készítettek. E tájkísérletek mind korai datálásuk, mind analitikus látásmódjuk és tartalmuk szempontjából példa nélkülinek számítanak a hazai művészettörténetben.
A csoport tagjai közül ketten – Ficzek Ferenc (1947-1987) és Hopp-Halász Károly (1946-2016) – már nem él. A többiek ma is alkotnak, aktív szereplői a művészeti életnek.
