Pünkösdi fesztiválünnep az Őrségben

Képzőművészeti kiállításokkal és Bartók-esttel június másodikán megkezdődik a pünkösdi fesztiválünnep az Őrségben. A Virágzás Napjai – Emberi találkozó a művészetek fényénél elnevezésű rendezvényen négy napon át koncertek, irodalmi előadások, filmvetítések, színházi előadások, zenés-mesés játszóházak váltják majd egymást.

A fesztiválprogramokat a hagyomány és a mai kor művészetének  ötvöződése teszi még különlegessebbé. A múlt és a jelen összekapcsolódása már a pénteki nyitó előadáson is fellelhető lesz: Herczku Ágnes és zenésztársainak zenés estjén a Bartók-népdalfeldolgozások mellett népdalénekesek közreműködésével az “eredeti források” is megszólalnak – mondta el Sülyi Péter, a rendezvény szervezője az MTI-nek.

Both Miklós multimédiás anyaggal érkezik június 3-án a Malom Látogatóközpontba: a zenész, két évig kutatta Ukrajnában a még fennmaradt tradicionális népzenei forrásokat. A fesztiválon a dalok és az adatközlőkkel készített interjúk hang- és képanyagát mutatja be – emelte ki Sülyi Péter.

A múlt és a jelen összekapcsolódásának szép példájaként említette a Hagyományok Háza és a Magyar Állami Népi Együttes közös előadását. A Bartók virágzó fái című műsort pünkösd vasárnap mutatják be, ezen a napon ad ünnepi koncertet a Dialogue Duó, Győri Noémi fuvolaművész és Koltai Katalin gitárművész.

A Virágzás Napjain minden korosztály megtalálja a neki tetsző, programot – hangsúlyozta Sülyi Péter. A kínálatban több filmvetítés és színházi előadás is szerepel. Június 3-án a Karaván Művészeti Alapítvány előadásában Spiró György Prah című komédiáját mutatják be, pünkösd vasárnap Hamvas Béla életútjáról készült dokumentumfilmet vetítik le. Az ismeretterjesztő előadásokon Ungár István az Otello című operát, Böszörményiné Révész Judit pedig a  Poppea megkoronázása című darabot elemzi.

Pünkösd hétfőn a Mesebolt Bábszínház Lila fecske című előadására várják a családokat. A produkcióban fellépő három fiatal színész izgalmas, érdekes előadást hozott Nemes Nagy Ágnes költészeti anyagból – fogalmazott a fesztiválünnep szervezője.

Kitért arra is, hogy az őriszentpéteri Malom Látogatóközpont ideális helyszínt biztosít a programoknak. A többfunkciós, közösségi tereket egykori gőzmalom épületének felújításával alakították ki.

A Virágzás Napjain az őrségi város több épülete is megnyitja kapuit: a színházi előadásokat a Pajtaszínházban mutatják be, június 5-én a református templomban ad kamarakoncertet az Erdélyi Csaba, Ittzés Gergely és Polónyi Ágnes alkotta trió.

A fesztiválünnep az őriszentpéteri művelődési házban a Zala Szimfonikus Zenekar hangversenyével zárul pünkösd hétfőn.

 

Vélemény, hozzászólás?