Pünkösdi hagyományőrzés

A pünkösdi hagyomány a keresztény egyház megalapításáig nyúlik vissza, de régebbi gyökerei is vannak: a római floriáliákhoz kötődik például a virágokkal, májusfával ünneplés, a táncmulatság, de még a pünkösdi király és királyné választása is.

A keresztény szokások szerint Pünkösd vasárnapja a húsvét utáni ötvenedik nap, amely ebben az évben június 4-re esik. Az ezen a napon elmondott ünnepi mise énekei, olvasmányai, könyörgései arra hivatottak, hogy teljesebben átéljük a Szentlélek eljövetelét. Az emberek ilyenkor elsősorban a bőséges termésért és a gyermekáldásért  imádkoztak. A templomokban a Szentlélek jelképeként fehér galambot repítettek szabadon.

PÜNKÖSDI PROGAMOK AZ EGÉSZ ORSZÁGBAN

Ha szeretné feleleveníteni a pünkösdi népszokásokat, számos program közül válogathat országszerte. Az alábbiakban a legjelentősebbek közül ajánlunk a figyelmébe néhányat!

Pünkösdölő, Ópusztaszer: 2017. június 4–5.

Az ópusztaszeri skanzenben főként a dél-alföldi régióhoz kapcsolódó népszokásokat elevenítenek fel Pünkösdkor. Vasárnap és hétfőn is lesznek programok: többek között interaktív játékos vetélkedők, amelyekben az idelátogatók is aktívan részt tudnak venni. De lesz természetesen pünkösdikirály-választás is, a legények pedig lovas ügyességi feladatokban mérhetik össze tudásukat a királyi címért.

Pünkösdölés Hollókőn: 2017.06.04. 11:00-16:00

Hollókő ragaszkodik hagyományaihoz és népszokásaihoz. Az egyik ilyen a Pünkösd, amikor megelevenednek a pünkösdi népszokások az Ófaluban. A sok program – mint a pünkösdi áldásosztás, néptánc-oktatás, népzenei koncert, népi mesék előadása, kézműves és gasztronómiai vásár – mellett nevezni lehet a Hollókő Pünkösdi Királya cím elnyerésére is, ahol népi ügyességi feladatokat kell a legjobban teljesítenie.

Budapesten is lesz pünkösdikirály-választás, több helyszínen is:

Pünkösd a Budai Várban: 2017. június 4 – 5. Nyitva tartás: 9.00 – 22.00
A hagyományőrző pünkösdi rendezvényen kézműves és gasztronómiai vásár, mesterség bemutatók, játszóházak és rengeteg izgalmas családi attrakció várja a közönséget.

Pünkösdi Királyság – a Tabánban 2017. június 5-én:
A pünkösdi piactéren állatsimogató, póni lovaglás, fakörhinta, arcfestés, tánc és mulatság és folklór programok lesznek, bábszínház és népi ihletésű zenét játszó együttesek lépnek fel.

 


Hasonló cikkek