A művésszel a Diósgyőri vár szomszédságában beszélgettem, a Lovagi Tornák Terén adott koncertje előtt.
Vona Ildikó: Miskolc-Diósgyőrből származol. Milyen emlékeid vannak innen gyerekként, majd később zenészként?
Demjén Ferenc: Minden gyerekkori emlékem ide fűződik, mert itt születtem. Négyéves koromból megmaradt bennem a szép kis kertünk, ahol sokat játszottunk. A gyár mellett laktunk, nem messze innen. Emlékszem, hogy mindig bebújtam a málnabokorba, nagyon szerettem bújócskázni.
– A régi játszótársak megvannak még?
– Nem voltak olyanok. Testvéreim voltak, és mi együtt játszottunk. Nem jártunk óvodába- ahol barátkozhattunk volna-, egymással játszottunk. Négyéves korom körül költöztünk Budapestre, mert apámat kivágták innen a gyárból, és ott helyezkedett el. Én ettől függetlenül, mivel a nagybátyám, nagynéném itt élt, visszajártam ide nyaralni. Nagyon sokáig tartottam az itteniekkel a kapcsolatot. Egészen addig, amíg éltek a miskolci rokonok, de mostanra már sajnos mindenki meghalt.
– Zenészként milyen visszajönni, fellépni a gyerekkorod helyszínén?
– Amikor először énekeltem az itteni közönségnek, akkor már eléggé felnőtt voltam, és igazából nem ezek az élmények, fellépések kötnek Miskolchoz, hanem maga Miskolc, Lillafüred, Tapolca és az összes környékbeli dolog. Voltak rokonaim, és a nővéremék itt laktak egy völgyben, tanyán. Megmaradt bennem ez a tanyasi utóérzés, jelen pillanatban nekem is van egy birtokon Baranyában. Az is Diós, csak nem Győr, hanem Puszta: Dióspusztán lakunk, ahol a házhoz tartozik egy óriási terület, tele lovakkal, szamarakkal, kutyusokkal, cicákkal. Miskolcon nyaraltam mindig, de nem voltak haverok, barátok, akikkel együtt bandáztam volna. Egyedül mentem be az uszodába, egyedül ki Lillafüredre, viszont folyamatos volt a kapcsolat az itteni rokonokkal.
– A zene szeretete honnan ered?
– Nagyon muzikális család voltunk. A bátyám és édesapám énekkarban énekelt, édesanyámnak szintén nagyon szép hangja volt, csak abban az időszakban még nem engedték a lányokat énekelni. Nagyapám szerint minden nő, aki énekel, az valami más is. Otthon folyamatosan szólt a muzsika. A bátyám hegedült, én zenei általánosba jártam és klasszikus zongorát tanultam. Amikor bejött a Beatles, az sajnos tönkre tett olyan szempontból, hogy akartam menni konzervatóriumba, de a könnyűzene magával ragadott. Nem voltam elég érett a konzira, viszont választani kellett szakmát és édesapám a vegyipari technikum mellett döntött, amit el is végeztem.
– Olvastam, hogy van polgári foglalkozásod…
– Foglalkozás sajnos nem, csak végzettség.
– Hogyan lettél hivatásos zenész?
– Én már azelőtt, hogy befejeztem a vegyiparit, hivatásos voltam. Egy vendéglátóipari egységben játszottam; aztán a zongorából lett a basszusgitár, meg az éneklés. Lassanként kialakult bennem, hogy zenész akarok lenni. Voltak bandák, akikkel felléptem- először kisebbek, aztán egyre nagyobbak-, és mindent végigjátszottam rock, beat szinten.
– Radics Béla zenekarával is játszottál…
– Én Radiccsal még a Bergendy előtt dolgoztam. Nagyon jó zenész volt, óriási gitáros.
– Kerestem tőle felvételeket, de alig maradt meg valami. Vajon miért?
– Igen, mert akkor nem nagyon foglalkoztak vele. Ő annyira kívülálló volt.
– Mondják róla, hogy zseniális művész volt, de nagyon nehéz ember.
– Nem volt könnyű ember, az biztos. De mi nagyon jó barátok voltunk, velem abszolút normális volt a kapcsolata. Én úgy dolgoztam vele, hogy megkért: menjek be este 11-re a Moulin Rouge-ba, mert ott zenélünk. Hatalmas bulikat játszottunk együtt, fantasztikus hangulatban. Főleg Újpesten, Csepelen, ahol Béla óriási királynak számított. Nagyon jól éreztem magam azokon a koncerteken.
– Említetted a Bergendy együttest, de talán a V’Moto-Rock meghatározóbb a pályádon, ugye?
– 7 év Bergendyvel, aztán 12 év V’Moto-Rock. Rengeteg slágert írtunk, rengeteg lemezfelvétel készült az évek során. Azzal nincs problémánk, hogy mit játsszunk a koncerten.
– És a filmzenék? Milyen benne lenni a filmkészítésben?
– Jó volt, érdekes munka. Megkerestek egyszer a filmgyárból- a Szerelem első vérig kapcsán-, hogy lenne itt egy nóta, és készítsek hozzá szöveget. A Honfoglaláshoz pedig Koltayék hívtak, azt a dalt nem én írtam. Mindenki azt hiszi, de Koltay Gergő szerzeménye. A szöveg is az övé, viszont mindig szívesen éneklem. Június 17-18-án a budapesti Hősök terén, az Itt élned, halnod kell című rendezvényen is ezt éneklem.
– Ha visszagondolsz a gyerekkorodra – mint egyszerű diósgyőri kissrác-, ha akkor valaki azt mondja, hogy Kossuth-díjas művész leszel és ismert zenész, elhitted volna?
– Nem hittem volna el. Igazság szerint ezen nem gondolkodtam sohasem; a mai napig sem, hogy mire vihetjük. Arra már eléggé régen rájöttem: a mai értelemben vett világsikert, nem tudjuk megvalósítani. Magyarország nem az az ország, ahonnan lehet.
– Magyarként nem megy?
– Nem a magyaron van a hangsúly. Hanem abban az időben, amikor aktuális lett volna, nem olyanok voltak az adminisztrációs lehetőségek, hogy külföldre kimenjek. Csináltunk Nyugat-Németországban is lemezt, de ahhoz és a kinti karrierhez olyan összegek kellettek volna, amit nem tudtunk előteremteni. Rájöttem: ez már nekünk „elszaladt”. Azt viszont most sem díjazom, hogy magyar fiatalok angol nyelven énekelnek nótákat, miközben maguk se tudják, vajon miről szólhat. A másik meg: aki írja. Ha ő nem eredeti angol, nem angol születésű, akkor nem tudja megírni. Ha én magyarul előadok egy nótát, azt megértik. Itt nem mindenki tud angolul. Akkor meg mit tátogok ott? Minek beszélek úgy, mintha felsőbbrendű lennék? Én Magyarországra születem, magyarul tudok beszélni, írni, ezen a nyelven tudom az érzelmeimet átadni, és szerintem nincsen többre szükség.
– Jubileumi koncertnek lett hirdetve a mai. Végeztél valamilyen számvetést ennek kapcsán? Visszagondoltál a pályádra?
– Nekem ez ugyanolyan lépcső, mint az összes többi volt, és még távoli is, mert csak az év végén van a születésnapom. Mindenhol jubileumnak írják ki, mert tudják, hogy decemberben leszek 70 éves, de nem jelent semmit. Ez csak egy szó.
– Elégedett vagy azzal,a mit a művészi pályádon eddig elértél?
– Elégedett sosem lehet az ember, mert valami mindig eszébe jut, amit meg kéne csinálni. Most is készül egy lemez tíz új dallal. Hogy mit értem el? Ne magára vetítse az ember, hanem a környezetére! Dolgoztunk rengeteget, és szívesen csináltuk. Szeretjük ezt a műfajt, nem is tudnánk abbahagyni. Akkor tudnám abbahagyni, ha összeesnék valahol, de reméljük, az még nem történik meg.
