S íme, virágzik a mandulafácska merészen a télben…

A kora tavaszi túrák remek célpontja lehet a Kelt-Mecsek. Autópályán könnyen elérhető, kis települései sok-sok apró csodát rejtenek, tehetünk túrákat az erdőben, s közben csak csönd és békés erdőhang kísér.

Ha az autópályán érkezünk a Mecsekhez, elsőként Mecseknádasd kerül az utunkba. Kedves kis település, érdemes betérni, és akár néhány napot itt időzni.  Megnézhetjük a Szent István kápolnát, középkori freskótöredékekkel, az országút fordulójában, a temetőben, fent a domboldalon. Végigsétálhatunk a hangulatos pincesoron, amelyek finom borokat rejtenek.

oincesor

Vethetünk egy pillantást az 1750-es években épült, változatos történelemmel rendelkező Püspöki kastélyra, amelyhez természetesen arborétum is tartozott. Ez utóbbi pusztulása a Pécs-Budapest közti út megépítésével kezdődött, ugyan is az út kettészelte a gyönyörű kertet. A kastély közelében található a Havas Boldogasszony-kápolna. A település központjában magasodik a barokk Szent György-kegytemplom, egy régi kocsmaépületben kialakított Német Nemzetiségi Tájház.   (Ottjártunkkor egy cuki kis boltocskába tértünk be, ahol mackók és más gyönyörűségek társaságában lehetett egy jó kávé meg egy házi süti mellett diskurálni… a boltocskát azóta állítólag bezárták…)

IMG_5484

Érdemes felgyalogolni a Schlossbergre – a török időkben itt egy negyven házból álló település volt, központjában az I. Szulejmánról elnevezett Szulejmán szultán dzsámival, amit egy régebbi templomból alakítottak ki. A dombon a romok mellett az új kilátót és a török forrásházat is érdemes felkeresni. A dombra vivő út bejáratánál turistainformációs pontot alakítottak ki.

Ha Óbánya felé vesszük az irányt, akkor pedig a Réka-vár kínál egy kisebb hegymenetet. Ne várat keressünk, csak romot, amelyet az 1960-as években tártak fel. A hagyomány szerint itt született Skóciai Szent Margit, Szent István király unokája, aki III. Malcolm, skót király felesége lett. Tiszteletére egy emlékkövet állítottak a torony alapjára, amelyet évenként a Dr. Novotny Iván vezette túrán megkoszorúznak.

 

Amúgy Óbányára egy kellemes sétával juthatunk el Mecseknádasdról, és még a bakancsot sem kell összesározni hozzá – ha akarjuk, burkolt úton is mehetünk. A területet több jelzett turistaút is keresztezi, és a környező hegyek a természetjáró turisták közkedvelt kirándulóhelyei. Különösen szépek a Steinmalomtól Kisújbányáig húzódó Óbányai-völgy kis vízesései, melyeket a különböző keménységű kőzetekben a patak eróziós hatása alakított ki.

 IMG_5512 IMG_5506

A Kelet-Mecsek gyönyörű, védett erdőivel körbeölelt keskeny völgyében fekszik Óbánya. A falu különös hangulatú, egyetlen utcájának házai között a gyorsfolyású Öreg patak fut végig. A házsorok szépen rendben tartott portái többségükben tornácos parasztházakból állnak, az udvarokat általában a hegyoldalba mélyülő pincék zárják. A magyar községek közül Óbánya kapta meg elsőként a Kós Károly díjat, 1992-ben. A patak mellett sétálva érdemes megnézni a pisztrángos tavakat, a hajdan működő vízimalmot, a Csepegő sziklát, vagy csak egyszerűen gyönyörködni az éledő természet hangjaiban, illataival. A terület növény-és állatfajokban gazdag, több ritka faj termő-illetve élőhelye. A bokrok alatt már nyíló virágokat, kankalint, ibolyát, és a hazánkban csak errefelé honos illatos hunyort. (Védett, eszmei értéke 10.000 Ft)

 IMG_5538 IMG_5498

Virágzik a mandulafácska a télben – írta Janus Pannonius egyik versében, és tényleg, még alig tavaszodik, de a mandula már kibontja bimbóit itt délen, a pécsváradi vár bejáratánál. A Szent István király által alapított bencés monostorra épült vár ma múzeum, a város legjelentősebb középkori emléke.

IMG_5536

Pécsváradtól kellemes, 3 km-es sétával érhetjük el Zengővárkonyt, a Zengő lábánál fekvő kedves kis települést. Még mielőtt a faluba érnék, kis kitérővel fejet hajthatunk Rockenbauer Pál síremléke előtt. A „Másfél millió lépes Magyarországon” és sok más természetfilm alkotója utolsó kívánsága szerint itt lelt végső nyugalmat, a zengővárkonyi szelídgesztenyésben. Sírjához, amely zarándokhely lett a kéktúrázók körében, minden év novemberének utolsó szombatján emléktúrát szervez a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség. Zengővárkonyban érdemes megtekinteni, főleg, így húsvét közeledtén a Míves Tojás Múzeumot is. Míg ide megtesszük a lépéseket, sokunk fejében ott zsong a jól ismert dallam: Indulj el egy úton, én is egy másikon…

IMG_5540

Idézzük fel Janus Pannonius oly kedves versét is, és ha tehetjük, időzzünk el még ezen a tájon, oly sok látnivalót kíván, és térjünk vissza újból, egy másik évszak színeivel festve szemlélni meg.

Egy dunántúli mandulafáról

Herkules ilyet a Hesperidák kertjébe’ se látott,
Hősi Ulysses sem Alkinoos szigetén.
Még boldog szigetek bő rétjein is csoda lenne,
Nemhogy a pannon-föld északi hűs rögein.

S íme, virágzik a mandulafácska merészen a télben,
Ám csodaszép rügyeit zuzmara fogja be majd!
Mandulafám, kicsi Phyllis, nincs még fecske e tájon,
Vagy hát oly nehezen vártad az ifju Tavaszt?

 

 

 


Hasonló cikkek