Szerda Esti Akusztik – Manoya koncert Szombathelyen

Manoya-dalok egyszerre lágyak és karcosak, árad belőlük a szeretet, mégis igénylik a figyelmet. Néha látszólag a felszínen simogatnak, miközben titokban igen mélyre hatolnak. 2012 novemberében jelent meg Manoya művésznéven Hodosi Enikő első szólólemeze. A dalszerző-énekesnő a NEO zenekar tagjaként és számos vendégszereplés (pl.: Zagar, The Trousers, Freshfabrik,  Amber Smith) során vált ismertté a magyar zenei színtéren.

tumblr_nnk6rgMmCp1uu6oq5o1_1280

2012 decemberében megjelent első szólóalbuma, a ‘Hundred Arms’ különlegessége, hogy az akusztikus világot finom elektronika fűszerezi, de a legfontosabb összetevő mégis Enikő folyton megújuló éneklési stílusa, életfilozófiája és szövegei. A lemez producerei Enikő és Lázár Tibor voltak.

A teltházas Manoya lemezbemutatóra 2013 februárjában került sor a Trafó Kortárs Művészetek Házában, immár 6 tagú zenekarral kiegészülve. A 11 angol nyelvű szerzeményt elismerően fogadta az érdeklődő nagyközönség és a rádiók, majd a szakma Fonogram-díjjal jutalmazta a lemezt, az év legjobb alternatív albumaként. Ezután újabb aktív hónapok következtek: a Manoya névvel szólóban és zenekarostól is találkozhattunk az MR2 Akusztik és a Szimfonik Live sorozatban, továbbá szerepeltek és „a hét legjobbjai” voltak a nemzetközi Balcony TV-ben is, amit több önálló és a Quimby előzenekaraként bemutatkozó koncert követett Budapesten és vidéken egyaránt. Jelenleg Enikő a második Manoya-album megalkotásán dolgozik, amely folytatja az első lemez érzékenységét, azonban már tapasztaltabb, „nyíltabb, kísérletezőbb, még felszabadultabb” világgal igyekszik túlmutatni azon.

A folk, a keleti zenék, a hanggyógyászat éppúgy Enikő zenéjének részét képezik, mint a kísérleti elektronika, a soul vagy a zajzene, mégis egyből felismerhető a szelleme sajátos hangvétele miatt.

A speciális Manoya hang először mutatkozik be Szombathelyen a Cseh Tamás Program által támogatott Szerda Esti Akusztik keretében az AGORA-MSH aulájában.

Fotó: reszegi.com


Hasonló cikkek