Szerették a jazzfesztivált Ózdon

Jól sikerült a VII. Ózdi Jazzparádé, amit a hétvégén rendeztek meg. Az időjárás kedvezett a szabadtéri koncerteknek, az Olvasó gyönyörű színházterme pedig nagyszerű helyszínt biztosított a pénteki gálaesthez.

 

A szervezők színes programokat kínáltak idén is. Nagyszínházi dzsesszkoncert, szabadtéri színpadi produkciók, utcazenészek a városban több helyen, emlékkiállítás és neves művészek várták a közönséget. Péntek délután az utcákon szólt az élőzene, majd az ÓMI Olvasójában folytatódott az jazzünnep. Először a Kisgalériában egy tárlat megnyitásával, amit a Budapesti Benkó Múzeum anyagából válogattak össze és június 30-ig tekinthető meg.

Az Olvasó nagytermében, Habsburg György nyitóbeszéde után egész estés koncert részese lehetett a közönség. Olyan művészek léptek színpadra, akik korábban valamennyien dolgoztak Benkó Sándorral. Varga Tibor (klarinét, szaxofon) kezdeményezésére alakult egy emlékzenekar erre az alkalomra, melynek további tagjai: Lázár István (trombita, vokál), Fajszi Csanád (harsona), Szili Róbert (bendzsó, gitár), Adamecz József (dob), Pengő Csaba (bőgő), Dorogi Ákos (zongora) és Gáspár Pál (bendzsó, ének). Kitűnő énekesek szórakoztatták produkciójukkal a nagyérdeműt: Falusi Mariann, Berki Tamás, Gájer Bálint, Gőbölös Krisztina, Moravszki Enikő, és hozzájuk csatlakoztak a Béri László művészeti vezetésével működő ÓMI Zenés Színház ifjú tehetségei: Vad Fanni, Maczó Panka, Kurtán Laura, Tóth Boglárka, Danyi Richárd.

Szombaton szabadtéri koncertekkel folytatódott a rendezvény. A Gyártörténeti Emlékpark területén felállított színpadon először a Brass on Brass zenekar és az ismert svéd jazz trombitás, Kalle Strandell játszott, őket követte a Debrecen Dixieland Band, majd a Jambalaya, végül a 20 éves Hooligans jubileumi nagykoncertje zárta a fesztivált. A Hooligans-től nem idegen a jazz műfaja: 2013-ban a Benkó Dixieland Band-del együtt léptek itt színpadra és közös feldolgozásban adták elő – többek közt – Frank Sinatra Mack the Knife című slágerét.

Az Ózdi Jazzparádét 2010-ben Varga Tibor és Dancsok Tamás alapította olyan céllal, hogy a város lakói számára egy kellemes és tartalmas rendezvényt hozzanak létre, ami képes a dzsessz rajongók tábora mellett más rétegeket is megszólítani, szórakoztatni. Úgy gondolom, az idei esemény elérte célját: sikerült az ózdiakat megmozgatni, más településekről is jöttek koncertlátogatók, a kínálatban pedig valamennyi korosztály talált magának megfelelő programot.

 

Szöveg és fotó: Vona Ildikó

Nyitókép: Berki Tamás és az emlékzenekar


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek