Szíria – Moszkva Ankara segítségét kérte a lelőtt orosz harci repülőgép roncsainak megszerzéséhez

Törökország segítségét kérte az orosz védelmi minisztérium a terroristák által a hétvégén Szíriában lelőtt Szu-25-ös harci repülőgép roncsainak megszerzéséhez

– közölte kedden a tárca.

A közlemény szerint az orosz katonai szakértők meg akarják állapítani, hogy milyen típusú hordozható légvédelmi rakétával találták el a gépet, valamint hogy az honnan és milyen úton jutott el Szíriába.

A tárca szerint a Szu-25-öst február 3-án az Idlíb tartománybeli feszültségcsökkentő övezet fölött lőtték le a – Dzsebhat as-Sám elnevezés használatára áttért – dzsihadista an-Nuszra Front fegyveresei. A pilóta, a 33 éves Roman Filipov őrnagy katapultált, de a fegyveresekkel vívott tűzharcban életét vesztette.

Az orosz médiában megjelent beszámolók szerint súlyosan megsebesült Filipov szolgálati fegyverével két támadójával végzett, majd a fogságba esés helyett inkább a halált választotta, és egy kézigránáttal felrobbantotta magát.

A tűzharcról a militánsok által közzétett videófelvétel tanúsága szerint a bekerített Filipov azt kiáltotta: “ezt a fiúkért (kapjátok)!” A pilóta utolsó szavai az orosz média egyik vezető témájává lettek.

Szergej Sojgu védelmi miniszter az őrnagyot posztumusz Oroszországi Föderáció Hőse címre terjesztette fel. A katonai tárca kedden közölte, hogy az elesett katona holttestét Oroszországba szállították. Temetése csütörtökön lesz Voronyezsben.

A Rosszija 1 tévécsatornán megszólaltatott szakértők valótlannak minősítették azt az Ukrajnában felröppentett hírt, miszerint Filipov korábban Szimferopolban, az ukrán légierőnél szolgált, és a Krím elcsatolása után állt át az oroszokhoz.

Több orosz sajtójelentés szerint az őrnagyot – akinek apja a csecsen háborúban harcolt pilótaként – a Távol-Keletről vezényelték át Szíriába.


Hasonló cikkek