Szlovák stop az isztambuli egyezménynek

Soha nem ad “engedélyt arra, hogy a szlovák kormány ratifikálja az isztambuli egyezményt, amíg azt nem hozzák teljes összhangba a szlovák alkotmánnyal, amely kimondja, hogy a házasság egy férfi és egy nő köteléke”

– jelentette ki Robert Fico miniszterelnök csütörtöki pozsonyi sajtótájékoztatóján, élesen bírálva a nők elleni erőszakkal és családon belüli erőszakkal szembeni fellépésről 2011-ben kötött nemzetközi egyezményt.

A kormányfő állásfoglalására a parlamenti pártok, a szlovákiai keresztény egyházak és civil szervezetek is reagáltak.

Nem szabad olyan intézkedéseket elfogadni, amelyek ellentétben állnak az emberek érzéseivel és meggyőződésével, és ilyen az isztambuli egyezmény is – vélekedett újságírók előtt Robert Fico, hozzátéve: a dokumentum feleslegesen kérdőjelezi meg a férfiak és nők között lévő teljesen természetes különbségeket, s azokat a családon belüli erőszak gyökereinek mutatja.

A szlovák kormányfő leszögezte: soha nem fogja hagyni, hogy kormánya ezt az ellentmondásos dokumentumot, ebben a formájában jóváhagyja, ugyanakkor megvizsgálják a szlovák jogrendnek a nők elleni erőszakra vonatkozó részeit, s amennyiben azt tapasztalnák, hogy az gyengébb, mint a nemzetközileg elfogadott, módosítanak rajta.

Robert Fico hangsúlyozta: elfogadhatatlannak tartják a nők elleni erőszakot, s ezért – ha szükségesnek mutatkozik – átültetik a szlovák jogrendbe az egyezmény bizonyos részeit, de a szlovák kormánynak joga van arra, hogy ne ratifikálja a korábban már aláírt egyezményt, s ezért semmilyen szankció nem érheti, tekintve, hogy az Európa Tanács dokumentumáról van szó.

Rámutatott: ahhoz, hogy döntsenek az isztambuli egyezmény ratifikálásáról, elsődlegesen összhangba kellene hozni azt a szlovák alkotmánnyal, annak azon részével, amely kimondja, hogy a házasság egy férfi és egy nő köteléke.

Kérdésre kifejtette: az egyezménynek van olyan része, amely társadalmi nemről beszél a férfiak és a nők hagyományos szerepének megszüntetésével összefüggésben, ezzel kapcsolatban pedig “kétségeik vannak”. Emlékeztetett: a szlovák parlamentben annak idején jelentős többséggel hagyták jóvá a házasság védelméről szóló alkotmánymódosítást, amely kimondja, hogy a házasság egy férfi és egy nő köteléke, s e mögött a döntés mögött ma is ott állnak.

A nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló isztambuli egyezményt szlovák részről Iveta Radicová jobbközép liberális kormányának idején írták alá 2011 májusában. Az egyezményt azonban, amely egyes álláspontok szerint a férfiakat nemi alapon diszkrimináló részeket is tartalmaz, számos európai ország, köztük Szlovákia és Magyarország máig nem ratifikálta. Szlovákiában 2014 júniusában hagyta jóvá a pozsonyi törvényhozás a házasság intézményét erősíteni hivatott alkotmánymódosítást amely leszögezi: a házasság egy férfi és egy nő köteléke.

Nem sokkal Robert Fico bejelentése után a koalíciós partner Szlovák Nemzeti Párt (SNS) frakcióvezetője útján jelezte: az egyezmény ratifikálásának elutasításán túlmenő lépést akar, s lépéseket tesz annak érdekében, hogy Szlovákia lépjen ki az egyezményből.

Az Isztambuli egyezményre rákerült szlovák aláírás visszavonását kérték a kormánytól közös nyilatkozatukban a szlovákiai keresztény egyházak képviselői is.

Állásfoglalásukban, amelyet most vasárnap templomaikban is felolvasnak majd, rámutatnak: az Isztambuli egyezmény több tézise a gender-ideológia hordozója, s kitételei “a családon belüli erőszak gyökerét a férfiak és nők hagyományos szerepeiben látja, azokat sztereotípiáknak nevezi, és a probléma megoldására eltávolodást igényel a férfi és a nő biológiailag adott emberi természetétől az úgynevezett társadalmi nem javára”. Hozzáteszik: nem bíznak abban, hogy az egyezményben foglaltak foganatosítása hatékonyan segítene a családon belüli erőszak megelőzésében, viszont alapvető változtatásokat hozna a jogrendbe, a nevelésbe és az oktatásba.

A keresztény egyházakhoz hasonló értelemben reagált a kormányfő bejelentésére és az egyezményből való kilépést sürgette a Családért Szövetség (AZR) is.

A civil ernyőszervezet – amely négy éve 400 ezer aláírást gyűjtött össze az általuk a család védelméért kezdeményezett népszavazás támogatására – állásfoglalásában azt írta: az egyezmény “az elnyomott nőknek nyújtandó segítség köntöse mögé bújva arra kötelezi az államot, hogy (…) beleavatkozzon a családok életébe és megváltoztassa a nők és a férfiak szerepét”.

Rámutattak: amíg az egyezményen ott szerepel a szlovák szignó, az egy csőre töltött fegyver marad, amely kormányváltás esetén azonnal működésbe léphet.

Az Isztambuli egyezmény ratifikálásának elutasítását Szlovákiában egyedül az Amnesty International (AI) helyi irodája értékelte negatívan, ők közleményükben visszalépésnek minősítették a kormányfő csütörtöki bejelentését.

Fotó: carve-daphne.eu


Hasonló cikkek