Szlovén női kamarakórus nyerte az első Eurovíziós Kórusversenyt Rigában

A Carmen Manet szlovén női kamarakórus nyerte az első Eurovíziós Kórusversenyt szombat este Rigában.

    A Carmen Manet női kar két szlovén népdal feldolgozással lépett a színpadra az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) által megrendezett nemzetközi kórusversenyen, amelyet élőben közvetített a közmédia M5 csatornája.
A zenekar 2011-ben alakult, a kezdetek óta Primoz Kerstanj karnagy vezeti. Az együttes tagjai több versenyen is kiváló eredményeket értek el.
Kilenc ország indult az első nemzetközi megmérettetésen. A korábban már számos nemzetközi díjjal elismert pécsi Bartók Béla Férfikar és a szlovén kórus mellett osztrák, észt, lett, belga, német, dán és walesi kórus produkcióját értékelte a három tagú szakmai zsűri: Elina Garanca lett szoprán, John Rutter angol zeneszerző, karmester és Nicolas Fink svájci kórusvezető, bariton.
A részt vevő kórusok hatperces, a nemzeti sajátosságukat tükröző produkciókkal léptek színpadra. A Bartók Béla Férfikar egy Kodály-művet, a Karádi nótákat adta elő Lakner Tamás Liszt Ferenc-díjas karnagy, a kórus vezetője vezényletével.


Hasonló cikkek