Teremtett világunk megóvása közös felelősségünk

ermészeti örökségünk a hazánk több mint ötödét kitevő védett természeti és Natura 2000 terület, ami védelmére jelentős természetvédelmi beruházásokat végzünk

Tovább

Az ország legnagyobb naperőművét építette meg Pakson az MVM

A Paksi Atomerőműtől pár kilométerre épült napelemes erőmű 51 hektáros területen fekszik, és több mint 74 ezer darab polikristályos napelemtáblából áll. A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretében létrejött beruházásnak köszönhetően évi 22 ezer tonnával csökken hazánk szén-dioxid-kibocsátása.

Tovább

Árvízvédelmi töltésfejlesztés kezdődött a Felső-Tiszán

A felső-tiszai árvízvédelmi töltések magasítását és erősítését célozza az a hazai és uniós támogatású, csaknem 14 milliárd forint értékű program. Ennek keretében a Batár folyó bal parti árvízvédelmi töltésének fejlesztése több mint 6 kilométer hosszban Tiszabecs és Magosliget között, valamint a Tisza bal parti töltésének rekonstrukciója Tiszabecstől Tiszakóródig, 16 kilométeres folyószakaszon.

Tovább

Csaknem egymilliárdból korszerűsítik a Baranya Megyei Kormányhivatal épületeit

Csaknem egymilliárd forintos európai uniós forrásból korszerűsítik a Baranya Megyei Kormányhivatal harmincegy épületét – közölte a megyei kormánymegbízott csütörtökön sajtótájékoztatón, Pécsen. Horváth Zoltán kiemelte:

Tovább

Energetikai fejlesztés a kiskunhalasi kórházban és a kiskőrösi rendelőintézetben

Épületenergetikai fejlesztésre 215 millió forintot fordíthat pályázati forrásból a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház – közölte az intézmény főigazgatója az MTI-vel. Romhányi Zoltán elmondta: a Környezeti

Tovább