Tanévkezdés előtt: kinek nehezebb az iskolatáska?

A szeptemberi iskolakezdés sok családot állít évről évre nehézségek elé. Ismét kezdődik a szülőket sokszor embert próbáló szervezési és logisztikai feladatok elé állító sok hónapos tortúra, aminek a nyári szünet csak kis időre vetett véget… és akkor még nem is beszéltünk az anyagiakról.

Az iskolatáska, a tanszerek és könyvek megvásárlása – különösen a többgyerekes családokban – jelentős többletkiadást jelent, amelyet ugyan egyes munkahelyek vagy önkormányzatok támogatnak – ám ez sokak számára nem elérhető forrás. Ezért az iskolakezdés sok szülők számára nagy fejtörést okoz.

Persze szükséges ilyenkor a gyermek ruhatárát is átnézni, frissíteni (úgyis biztosan sok holmiját kinőtte a nyár folyamán), és manapság az sem mindegy, hogy ki milyen öltözetben jelenik meg az osztálytársak előtt. Különösen akkor, ha új iskolát kezd. Presztízskérdés ma már egy márkás ruhadarab, egy telefon, egyéb kütyü…

A különórákról nem is beszélve… Hiszen az ember azt szeretné, hogy a csemetéje hasznosan, értelmesen töltse el a délutáni órákat is – és örülhetünk, ha erre az adott intézmény jó lehetőségeket kínál. Ha azonban a gyermekünknek ehhez semmi kedve, pénzt spórolhatunk ugyan – de ha a továbbtanulás múlik ezen, inkább mégis megpróbáljuk jobb belátásra bírni Őkelmét. Még akkor is, ha ettől még szorosabbra kell húzni a nadrágszíjat a család egyéb kiadásait illetően…

De vigyázzunk: semmit ne erőltessünk rá a kedve, érdeklődése ellenére! Ne feledkezzünk meg Bagdy Emőke szavairól? „Minden gyerek tehetséges, csak hagyni kell kibontakozni, segíteni abban, hogy a benne rejlő tehetség kibontakozzon.”

Bár a nebulók (főleg az alsósok) egy része örömmel várja, hogy ismét találkozhasson az osztálytársaival, míg másoknál inkább az ellenkező érzések dominálnak. Egyesek a szeptember közeledtével annyira begörcsölhetnek, hogy szorongásos-stresszes tüneteket produkálhatnak: gyomorfájás, fejfájás, fáradékonyság, alvási nehézségek, rossz étvágy.

Mit tehet ilyenkor a szülő? A legjobb, ha leülünk és elbeszélgetünk gyermekünkkel, megértőn és figyelmesen meghallgatva, mit érez és mitől fél. Ha érdeklődést mutatunk és támogatásunkról biztosítjuk, biztosan felszabadultabban kezdi az első napokat – és bármilyen gond esetén a későbbiek során is bizalommal fordul hozzánk.

Tihanyi-Konda Szilvia

 

Kép forrása: Understood.org


Hasonló cikkek