Teljessé vált Miskolc új villamos flottája

Megérkezett a csehországi Skoda-konszern által gyártott harmincegyedik új villamos is Miskolcra hétfő este, ezzel teljessé vált a borsodi megyeszékhely új villamosflottája, amely hamarosan leváltja a régit. A város önkormányzata zömmel uniós forrásból fejlesztette a villamosközlekedést.

    A Közlekedési Operatív Program keretében megvalósuló Miskolc városi villamosvasút fejlesztése című projekt összköltsége csaknem 38 milliárd forint volt, ebből az unió kohéziós alapja majdnem 34 milliárd forintot állt. A Zöld nyíl elnevezésű nagyprojekt jogi, gazdasági és műszaki előkészítése 2006-ban kezdődött és 2015-ben fejeződik be.
    Az alacsonypadlós, klímaberendezéssel ellátott, számítógép-vezérelt Skoda 26THU3 villamosokat Plzenben gyártották, az első jármű 2013 júliusában érkezett meg Miskolcra, és ez év elején állt forgalomba. Azóta folyamatosan érkeztek az új szerelvények, amelyekből hétfő estétől már 31 van Miskolcon. Az utolsó – a kötelező tesztkilométerek megtétele után – várhatóan a jövő év első negyedétől szállít utasokat.
    A járműbeszerzés közbeszerzési pályázatának egyébként többször is neki kellett rugaszkodni Miskolcon. A tendert háromszor is az olasz AnsaldoBreda S.p.A nyerte meg, ám a döntést minduntalan megtámadták a vesztes ajánlattevők a Közbeszerzési Döntőbizottságnál. A pályázók között volt a spanyol CAF, az S.C. ASTRA Vagoane Calatori S.A. Arad, a Solaris Bus and Coach SA. és a Ganz-Skoda Közlekedési Zrt.
    Az utolsó, eredményesnek és érvényesnek nyilvánított negyedik pályázatot végül az utóbbi nyerte. 
    A Zöld nyíl program keretében a miskolci 1-es villamos 9,6 kilométer hosszúságú pályáját teljes egészében megújították a Tiszai pályaudvar és a diósgyőri végállomás között, onnan pedig másfél kilométerrel meghosszabbították Felső-Majláthig. A csaknem 15 milliárd forint értékű munkát a Colas-Alterra Zrt., a Colas út Zrt., a WIS Zrt. és a Pentavia Kft. alkotta Zöld nyíl 2009 konzorcium végezte el. 
    Miskolcon 1897 júliusa óta van villamosközlekedés, az országban másodikként ott épült normál nyomtávú villamosvasút.

MTI Fotó: Vajda jános
MTI Fotó: Vajda jános

 

Forrás: MTI


Hasonló cikkek