Természetes étrendkiegészítőink a kamra polcairól

Szinte már nincs is olyan felnőtt, vagy fiatal, aki ne szedne nap mint nap valamilyen étrend – vagy táplálék kiegészítőt. Azt azonban már kevesen tudják, hogy a hűtő, vagy akár a kamra polcai milyen mennyei csodákat tartogatnak számunkra.

A gyógyhatású ételek után, íme, bemutatunk néhányat – a teljesség igénye nélkül – a természetes étrendkiegészítőkből, melyeket érdemes lesz beiktatni majd a mindennapjainkba…

Mit is nevezhetünk egyáltalán természetes tápláléknak?

A természetes eredetű élelmiszerek legfőbb ismertetőjele mindenekelőtt az, hogy egészben, azaz, tejes értékűen, minden összetevőjével együtt fogyasztjuk. A gabonák esetében ilyen lehet például a teljeskiőrlésű liszt – amelybe a magok belső tartalma mellett a hája és a csíra is bele van szitálva, vagyis, minden emberi fogyasztásra alkalmas összetevőjével együtt az asztalunkra kerül, és nem alakítják át, nem dolgozzák fel más, nem természetes módon azokat. Ilyenek a gyümölcsök, a magvak csírástól és koprástól, az ásványi – és egyéb anyagoktól meg nem fosztott tojás, az olajos magvak, mint a dió, mandula, mogyoró…

A természetes élelmiszerek sértetlenségük és érintetlenségük révén kerülnek az asztalunkra, s így érvényesülnek igazán szervezetünkben, ahol különösen jótékony hatást fejtenek ki. Természetes táplálék kiegészítő alatt pedig most azt értjük, amelyek szintén sértetlenül, természetes módon kerülnek asztalunkra és ételeink közé – azonban – ahogyan a táplálék kiegészítők általában – nem helyettesítik, hanem csak kiegészítik a normális étrendet, a kiegyensúlyozott táplálkozást. Ezekből tehát kis mennyiség is elegendő naponta, vagy kétnaponta, azonban nagyban hozzá tudnak járulni egészségünkhöz, jó közérzetünkhöz és vitalitásunkhoz.

Nézzünk hát néhány ilyen természetből – és a kamra polcairól – vett, úgymond természetes táplálék kiegészítőt!

Algák – a szuper és zöld ásványianyag-pótlás

Az algafajok a „tenger zöldségei”. Számos fajuk, típusok is ismert: édeskés ízéről ismerjük a kumbu-t, kellemes zamatát szeretjük a wakame-nak, puhaságát és csípősségét kedveljük a dulse algáknak, azonban a tápanyagokban a leggazdagabb faj a hiziki, és itt van még az igazi delikátnak számító agaragar és végezetül a legízletesebb algafaj, a nori.

Az algák számos keleti nép étkezésében előkelő helyet foglalnak el, de egykoriban a mai Észak-Európa és a földközi tenger térségeiben élő népcsoportok, országok táplálkozásában is a mainál jóval fontosabb helyen szerepeltek. Tápértékük ugyanis rendkívüli: s ezt főképp a bennük lévő fehérjéknek és ásványi anyagoknak köszönhetik, ezzel maradéktalanul képesek lennének pótolni a húsféléket és a tejtermékeket. Gyógyhatásuk is közismert: fáradság, vérszegénység, vizenyősség (nyirokpangás), kövérség, allergiák, ásványianyag-hiány, légzőszervi – és bőrfertőzések, magas koleszterinszint esetén igen ajánlatos az algák kúraszerű, rendszeres fogyasztása. Aki úgy érzi, hogy természetes formájában képtelen rávenni magát a fogyasztására, annak jó hír, hogy kifejezetten eme gyógyászati célokra is kapható porított alga, illetve az ebből készült kapszula illetve tabletta. Ásványokban és nyomelemekben tehát nagyon gazdag, ám ugyanakkor értékes vitaminokat, aminosavakat és keményítőket tartalmazó fehérjéket, valamint klorofilt és telítetlen zsírokat is tartalmaz. Sőt, egyes tudósok még antibiotikus hatású anyagokat is találtak egyes algafajtákban!

Árpa – a hurutos nyavalyák természetes ellenszere!

Az évelő, magas növésű, egyenes szárú gabonanövényünk kicsit szintén mostohagyerek mindennapi táplálkozásunkat tekintve, melynek 80%-a sörként, vagy állati takarmányként felhasználva fogy el.  Leginkább közismert azon tulajdonsága, hogy rendkívül frissítőleg hat! Emellett pedig különösen tápláló is: keményítő – és foszfor tartalma igen jelentős, gyulladáscsökkentő, és tejkiválasztást is nagyban fokozó szer. Vagyis, jó, ha tudjuk: amikoris a szervezetünkben bármiféle gyulladás an, – legyen az a belekben, a húgyutakban, vagy a légzőszerveinkben – az árpa mérsékli a gyulladást, az allergiát, és helyreállítja a felbomlott egyensúlyt! Az árpa emellett még rendkívül fontos tápláléka lehet a vastagbélgyulladásos betegnek is, mert enyhíti a túlzott bélgázképződést, de a székrekedésben, légcső – és hörghurut esetén, de még a hólyaghurutból való lábadozás esetén is remek szer!

Zab és zabpehely – szív – és érrendszeri betegségek és a renyhe emésztés hasznos ellenszere

A zabot már jobban ismerjük, és gyakorta fogyasztjuk: zabkása, müzli, vagy más felhasználásban. Az ember és a haszonállatok egyik legfontosabb gabonaféléjeként tartják számon és nagyon régre nyúlik vissza a termesztésének kezdete. Sajátosan jellemző a korpájának felhasználása is. Mivel a vizet rendkívül jól fel tudja szívni, – akár hatszorosan, más gabonákhoz képest – a zabkorpa és a zabpehely ideális a diétázók, fogyókúrázók számára, hiszen a többi élelmiszerhez képest nagyobb teltségérzetet ad, és önkéntelenül is csökkenti az étvágyat. Az idő múlásával normális testsúly érhető el gyakori fogyasztása esetén. Ez többek között azért is fontos, mert a túlsúly a legfőbb rizikófaktora a szív – és érrendszeri megbetegedéseknek. továbbá az sem elhanyagolható információ, hogy az étkezést követően elősegíti az inzulintermelődést, valamint még vízhajtó hatást is tulajdonítanak neki. Már rövid ideig tartó fogyasztását követően is csökken a káros koleszterin szintje (LDL), anélkül, hogy ez a folyamat kedvezőtlenül befolyásolná a szervezet által kívánt hasznos HDL-szintet. Mivel a trigliceridek szintjét is csökkenti, így egyben a bélfunkciókat is szabályozza. A zab napi rendszerességű fogyasztása mérsékli és csökkenti a magas vérnyomás és a szívkoszorú-ér megbetegedések kockázatát, valamint a cukorbetegség kockázatát is!

Sörélesztő – az idegeink megnyugtatását és bőrünk szépségét nyugodtan rábízhatjuk!

Kislánykoromból is már jól ismerem – és nem a mennyien finom kelt tészták és a friss, finom omlós kalácsok alapanyagaként! A rendkívül sok B-vitamint tartalmazó élesztő a vitamincsoport számos, szinte valamennyi tagját tartalmazza, nem kis mennyiségben, mindemellett számos fehérjében és ásványi anyagban is nagyon gazdag. Pattanásos tinilányként napi egy ujjnyi kis darabot el kellett fogyasztanom belőle, olykor pedig anyukám pakolásként is alkalmazta a gyulladásra igencsak hajlamos bőrömre. És ezzel persze nem voltam ám egyedül! Az élesztő jellegzetes táplálékkiegészítő, melyet az üzletek polcain is megtalálhatunk, különböző porok, tabletták és kapszulák formájában, de a nyers, közértek polcain is elérhető kocka formában árult sörélesztő az egyik leghatásosabb fegyver! Amellett, hogy általános helyreállító szerepet lát el a vérszegénység ellen is hasznos, a szervezetet pedig rendkívüli módon méregteleníti. A benne lévő nagy mennyiségű B-vitaminoknak köszönhetően az idegrendszer és a bőrünk megbetegedései ellen jelentősen hatékony, miközben sejtjeink jobb glükóz-hasznosításában is jelentős szerepet játszik étrendi kiegészítőként.

Joghurt – ugyan nem táplálékkiegészítő, hanem fontos napi táplálékunk

A joghurt – ahogyan az előbb említett zabpehely is – fontos, mindennapi eledelünk, azonban mégiscsak helyet kaphat itt, a táplálékkiegészítőkként is emlegetett szuperételek sorában. Nem mellesleg, a benne lévő két legfontosabb baktériumot, a Lactobacillust és a Streptococcus thermophilust – mellyel a probiotikus joghurtokat beoltják – ezek előemésztik a tej legfőbb alkotóit: a laktózt, a fehérjéket és a zsírokat. Így sokak számára, akik a teljes tejet nehezen tudják megemészteni, a joghurtok egy könnyebb alternatívát jelenthetnek. És ez még nem minden! A laktobacillusoknak köszönhetően a joghurtban, a tejhez képest, jóval több vitamin van, valamint kalcium, magnézium és foszfor – melyeknek felszívódása a beleinkben jóval könnyebben megy végbe. A joghurt tehát összetétele révén a jó emésztésünk szempontjából nélkülözhetetlen élelmiszerünk. A benne lévő PP-vitamin és pantoténsav pedig megóvnak az emésztési és az idegrendszeri bántalmaktól, miközben tisztító, kiegyensúlyozó és roboráló hatást is élvezhetünk, ha rendszeresen beépítjük étrendünkbe, s ez pedig – valljuk be – nem is olyan nehéz!

Méz és méhpempő – lelki és fizikai stressz, valamint komoly szellemi megterhelés esetén ajánlatos tápanyagunk

A lehető legteljesebb tápértékű mézet a mindenkori aktuális évi termés garantálhatja. A mézet tároljuk árnyas és hűvös helyen, és a leghelyesebb, ha reggelire fogyasztjuk, mivel kalóriaértéke igen magas, ám pont ez teszi olyan rendkívül gazdag és roboráló élelmiszerré. A benne lévő számos vitaminnak, fehérjének, ásványi anyagnak és cukornak köszönhetően a fizikai megterhelés természetes „üzemanyaga”. Az idegrendszerünket kiegyensúlyozottabbá teszi, az emésztőrendszerünk működését szabályozza, és rendszeres fogyasztásával még a szív – és érrendszeri betegségek is javulhatnak. Mindezen jó tulajdonságainak kívül a baktériumok szaporodását is gátolja és csírátlanít is, hiszen antibiotikus, lázcsillapító, és nyugtató hatásai is ismertek.

A méhpempő pedig – melyet a fiatal dolgozó méhek állítanak elő – egy szúrós szagú, zselatinos állagú és nyúlós anyag, melynek aromás zamata nagyon jellegzetes. Adaptogén anyagnak tekintjük, azaz, a szervezet szélsőséges fizikai és szellemi terheléséhez való alkalmazkodását elősegítő anyagok közé soroljuk. Lelki és testi stressz, fekély májfunkciós zavarok, bőrbetegségek, legyengült állapotok, korai öregedés és túlzott igénybevétel esetén kifejezetten ajánlatos a fogyasztása. Érdemes azonban vigyázni, mivel könnyen előfordul, hogy hamisítják, ezért mindig megbízható szakboltokban vásároljuk csak, és másfél év tárolást követően minőségromlás várható. A méhpempő még a fentieken túl nagy valószínűséggel szívműködést növelő (azaz: a szívizom erejét fokozva) cardiotrip (koszorúér-tágító) hatással is rendelkezik; az erekben áramló vár nyomását kiegyensúlyozottá teszi. Kiváló aktivátor, élénkítő – és euforizáló szer, de mindenekelőtt jó közérzetet biztosít; a lelki és idegi kiegyensúlyozás szere, és legalább olyan jó revitalizáló.

Propolisz – a bőrbetegségek legjobb ellenszere:

Ugyanis – a teljesség igénye nélkül – mind a vörösödő arcbőr, a fagyás, a kelés, a tályog, a tyúkszem, a bőrkeményedés, az afta, az ínygyulladás és a pikkelysömör kiválóan gyógyítható propolisszal! Ugyanakkor az értékes hatóanyagok a nyálkahártyákra és a gyomorra is kiváló hatással vannak, a nyombélfekély, a gyomor-nyálkahártyagyulladás, a nyombélfekély, a nemi és húgyúti szervek gyulladása is kiválóan kezelhető vele. De miből is áll ez a már-már szinte csodaszer?

Alapvetően gyantából és más, gyógyhatású anyagokból fele-fele arányban tevődik össze. Továbbá viasz és más összetevők – fenolok, fenolsavak, alkoholok, stb. – illetve számos más, növényi eredetű pigmentanyagok, melyek más összetevőikkel együttesen fejtik ki a csírátalanító és baktériumölő hatást közös erővel. A propolisz jól eltartható, és változatlanul őrzi minőségét, csak ne tartsuk meleg helyen! Mindenki használhatja, kivéve azokat, akik a virágporra érzékenyek. Az alkoholos oldatban és kenőcsben, vagy tablettában is kapható propolisz leginkább fertőtlenítésre, sebösszehúzásra, vagy idegcsillapításra használatos. Ez tehát valóban egy kiváló táplálékkiegészítő és gyógynövény – mely – ha nem vagyunk pollenérzékenyek – akkor igazán szerencsés, ha van otthon a házipatikánkban!

 

Nyitókép: Illusztráció


Hasonló cikkek