Tizenegy új bemutatót tervez a jövő évadban a Békéscsabai Jókai Színház

Tizenegy új bemutatót tervez a 2017/2018-as évadban a Békéscsabai Jókai Színház, amelyből négy ősbemutató lesz – jelentette be a teátrum igazgatója pénteken sajtótájékoztatón.

Seregi Zoltán az ősbemutatókról elmondta: Pozsgai Zsolt Békéscsabán játszódó, a reformáció 500. évfordulója alkalmából kifejezetten a teátrum kérésére írt, A szellemúrnő (Ábránfy Katalin) című darabját novemberben tervezik színpadra állítani.

Hedry Mária Bumburi és a Bűvös Patkó című darabja az óvodásoknak és az általános iskolásoknak szóló mesebérlet előadásai között szerepel. Mikszáth Kálmán A beszélő köntös, valamint Szabó Magda Születésnap című regényét pedig Zalán Tibor dramaturg dolgozza át színpadi művé – tette hozzá.

Az MTI kérdésére válaszolva elmondta: az ősbemutató szakmai kihívást jelent egy színház számára.

“Nem lehet mindig a járt úton menni”

– fogalmazott, hozzátéve, hogy véleménye szerint mind a darabok, mind a rendezők személye garancia arra, hogy magas művészi színvonalat kapnak a nézők.

Az évad összeállításáról szólva Seregi Zoltán kifejtette: pályázatában is arra törekedett, hogy színész- és közönségbarát darabokat vigyenek színre, továbbá nagy hangsúlyt kíván fektetni a magyar darabok bemutatására.

Az igazgató szerint Magyarországon “mesterségesen és manipulatív módon” állították szembe egymással a szórakoztató és a művészi színházat, holott szerinte “lehet úgy csinálni szórakoztató színházat, hogy az minőségi színvonalat képviseljen”.

A jövő évadban már szeptemberben két bemutatót terveznek: a Törvénytelen randevút az angol Robert Cogo-Fawcett rendezi. Tamási Áron Ősvigasztalás darabját Béres László dirigálja, ezt a darabot a színház “ajándékba”, ráadásként adja a felnőtt bérletesek számára.

Seregi Zoltán elmondta: az idei évadban rekordot döntöttek, csaknem 14 ezer bérletes nézőjük volt.

A néhány teátrumban Boeing, boeing címmel is játszott Leszállás Párizsban, valamint a Radó Denise által rendezett My Fair Lady szerepel még a felnőtt bérletek sorában, továbbá ide került az idei évadban az ifjúsági darabok között játszott Diótörő és Egérkirály című musical.

Középiskolásoknak játsszák majd Csokonai darabját, Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiakat; a mesebérletben pedig Milne Micimackója szerepel.

A Hajnalban, délben, este című vígjátékot Gubik Petra és Czitor Attila főszereplésével a stúdiószínházban mutatják be.

Seregi Zoltán elmondta: idén is dolgoznak együtt vendégművészekkel, így például Fodor Zsóka a My Fair Lady-ben, Kovács Frigyes és Szélyes Imre erdélyi magyar színész az Ősvigasztalásban, Beszterczey Attila gyulai, Benkő Géza felvidéki színész pedig a Törvénytelen randevúban egészítik ki a színház társulatát.

Hozzátette: Szomor György és Gubik Petra lesznek a My Fair Lady főszereplői, “akik csak félig számítanak Békéscsabán vendégnek”.

 A következő évadban is repertoáron marad több, már bemutatott darab, így a Monte Cristo grófja, a Csak semmi szexet kérem, angolok vagyunk!, a Macskajáték, a Mezítláb a parkban, A fösvény és a Balkán kobra. Három monodrámát, az Egy őrült naplóját, a Sonkamenüettet és A negyvenkettedik széken ülő nőt is megnézhetik jövőre is a nézők – mondta az igazgató.

Jövőre is folytatódik a Színház házhoz megy sorozat, ezúttal a Bolond Istókot játsszák el iskolákban – közölte Seregi Zoltán.

A teátrumigazgató arról is beszélt, hogy a Macskajáték több meghívást is kapott: májusban Nagyváradon adják elő, szeptemberben pedig fellépnek vele Budapesten, a Vidéki Színházak Fesztiválján, a József Attila Színházban a Színházak éjszakáján, valamint a Marczibányi téri Művelődési Központban is lesz egy előadásuk.

 


Hasonló cikkek