Tőkés László a temesvári forradalom évfordulóján: Romániában folytonos a visszarendeződés

Tőkés László szerint a volt kommunista országokban folyamatos rendszerváltásra lenne szükség, Romániában viszont a visszarendeződés lett folyamatos.

    Az egykori temesvári református lelkész, akinek az 1989-es ellenállása vezetett el a Ceausescu-diktatúrát megdöntő romániai forradalomhoz, az évforduló alkalmából nyilatkozott az MTI-nek. Elmondta: 28 évvel ezelőtt Temesváron csak kezdetét vette a romániai rendszerváltozás, és ebben az erdélyi magyar egyházak a kovász szerepét töltötték be. Hozzátette más országokban is hangsúlyos volt az egyházak szerepe a kommunista diktatúrák megdöntésében. Lengyelországban a római katolikus egyház és II. János Pál pápa, Kelet-Németországban pedig az evangélikus egyház katalizálta a változásokat.
Úgy vélte: Magyarországon 2010-ben vált visszafordíthatatlanná a rendszerváltás folyamata, Romániában viszont a visszarendeződés állandósult, és az általános társadalmi folyamatból sem az egyházak, sem a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem tudta kivonni magát. Ennek pedig az lett a következménye, hogy “immár a múlté” az a vezető szerep, amelyet a magyarok és a magyar egyházak töltöttek be a romániai rendszerváltozásban. Tőkés László ezzel az általános helyzettel magyarázta azt, hogy a forradalmi évfordulón évről-évre szellemi kísérletet tesznek a rendszerváltozás folytonosságának a helyreállítására.

Az egykori temesvári lelkész péntek délután megkoszorúzta a 28 évvel ezelőtti eseményeket idéző emléktáblát a temesvári belvárosi református templom falán. Az évforduló alkalmából mutatják be a Szabadulás az egyház babiloni fogságából című 2015 májusában tartott konferencia előadásait összegző könyvet. A könyvbemutatót a rendszerváltás egyházi és világi résztvevőivel folytatott pódiumbeszélgetés követi.


Hasonló cikkek