További drágulásra számítanak az ingatlanszakértők

Az idén is folytatódhat a lakóingatlanok árának emelkedése Budapesten a Cordia Zrt. szerint, az ingatlanfejlesztő cég a várható drágulást a növekvő építési költségekkel és a kínálat szűkülésével magyarázza.   

A Cordia Zrt. keddi közleménye hangsúlyozza, hogy a fővárosi lakóingatlanok négyzetméterárainak átlaga 2017-ben átlépte a 700 ezer forintot, a lakáseladások száma pedig 15 százalékos emelkedéssel 8100-ra nőtt, viszont 9700 – vagyis 2016-hoz képest 8 százalékkal kevesebb – lakás értékesítése kezdődött meg.

A közlemény idézi a Cordia Zrt. vezérigazgatóját, aki a kínálat csökkenését a kedvezményes áfa jövője miatti bizonytalansággal magyarázta. Földi Tibor hozzátette, hogy az 5 százalékos építőipari áfakulcs meghosszabbítása vagy véglegesítése kedvezően hatna a nemzetgazdaságra. A szakértő idén 8-10 százalékos áremelkedésre számít az új lakások piacán.

A teljes budapesti lakáspiacot elemző felmérésből kiderül, hogy az összes eladó új lakás majdnem háromnegyede a VIII., a IX., a XI., a XIII. és a XIV. kerületben található.

Az V. kerületben 20 millió forint alatt nem lehet lakást találni – bár ebben az árfekvésben már lehet garzonlakásokat kapni a belső kerületekben – és a legdrágább, 100 millió forint fölötti lakások egy részét is a belvárosban kínálják.

Hozzátették, 20 millió forint fölött jelentősen megugrik a kínálat, közepes méretű lakásokat már 30 millió forint alatt is lehet találni.

A 2017. utolsó negyedévét értékelő felmérés a négy lakásosnál nagyobb, már értékesítés alatt álló projektek, a több ütemből álló projektek közül az értékesítés alatt állók lakásainak adatait tartalmazza.

Vélemény, hozzászólás?