További fejlesztések a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában

A Mercedes-Benz 185 milliárd forintos beruházást jelent be Kecskeméten

    • Új generációs kompakt autókat is gyárt majd a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.
    • A Mercedes-Benz 2015 év végéig 320 milliárd forintot fektetett be Kecskeméten.
    • “Kecskemét jelenleg is a kompakt autók termelési hálózatának meghatározó pillére, és a jövőben is az marad. A magyarországi gyár szerepe ezen további – a kompakt autók új generációjának gyártását előkészítő – fejlesztéssel még tovább erősödik az üzletág nemzetközi termelési hálózatán belül” – nyilatkozta Michael Göbel, a Mercedes-Benz Cars kompakt autók termeléséért felelős nemzetközi vezetője.
    • Az új karosszériaüzem 2016. április 29-i ünnepélyes alapkőletételén Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter, Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét Megyei Jogú Város polgármestere, valamint a Mercedes-Benz vezető képviselői vettek részt.

185 milliárd forintos beruházás a kecskeméti Mercedes-Benz Gyárban, melynek első mérföldköve az új karosszériaüzem alapkőletétele 2016. április 29-én.

185 milliárd forintos beruházás a kecskeméti Mercedes-Benz Gyárban, melynek első mérföldköve az új karosszériaüzem alapkőletétele 2016. április 29-én.

Kecskemét – Új generációs kompakt autókat is gyárt majd a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. A Daimler AG 2018-ig 185 milliárd forintot fordít technológiafejlesztésre, valamint a termelőkapacitás bővítésére a hazai telephelyen. Az új karosszériaüzem felépítése mellett hatékony és innovatív berendezések telepítése is megvalósul.

“Kecskemét jelenleg is a kompakt autók termelési hálózatának meghatározó pillére, és a jövőben is az marad. A magyarországi gyár szerepe ezen további – a kompakt autók új generációjának gyártását előkészítő – fejlesztéssel pedig még tovább erősödik az üzletág nemzetközi termelési hálózatán belül” – nyilatkozta Michael Göbel, a Mercedes-Benz Cars kompakt autók termeléséért felelős nemzetközi vezetője az új befektetés bejelentésének alkalmával.

Az ünnepélyes alapkőletétel során Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter, Szemereyné Pataki Klaudia Kecskemét Megyei Jogú Város polgármestere, Christian Wolff a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetésének elnöke, és Michael Göbel a Mercedes-Benz Cars kompakt autók termeléséért felelős nemzetközi vezetője különböző, szimbolikus értékű tárgyakat tettek egy időkapszulába, amely az alapkőben került elhelyezésre.

„A beruházás egyértelműen a kecskeméti gyárunk iránti elkötelezettség megnyilvánulása, és egyúttal stabil jövőképet biztosít dolgozóink számára” – hangsúlyozta Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetésének elnöke. „Ezen befektetés keretében az ergonómia és a munkakörülmények fejlesztése, valamint az alkalmazottak képzése területén is jelentős beruházást valósítunk meg.”

A vállalat csak az új, csúcstechnológiával felszerelt karosszériaüzem felépítésére 80 milliárd forintot fordít. A 99ezer négyzetméter alapterületű új csarnok kialakításakor fontos szempont volt, hogy a lehető legtöbb természetes fény jusson be, ezzel is még barátságosabbá és kedvezőbbé téve a munkakörülményeket. A teljes beruházás keretében a már meglévő üzemekben is fejlesztések történnek; mint például a présüzemben, illetve különböző módosítások mellett új robotokat is elhelyeznek a felületkezelési folyamatok kiszolgálására. Az új generációs kompakt járművek összeszerelése során az alkatrészeket már kizárólag az automatizált, önjáró robotok szállítják a logisztikai és árufelvételi zónából – az itt előkészített árukosarakban – az összeszerelő szalaghoz. Az árukosaras rendszer nem csak lerövidíti a munkatársak által megtett távolságokat, de a gyors és egyszerű ellenőrzési metódusnak köszönhetően – csak egy pillantást kell vetni az árukosárba, hogy minden alkatrész beépítésre került-e – és ezáltal hatékonyan szolgálja a minőségbiztosítási rendszert is. A kecskeméti gyárban alkalmazott innovációk a Mercedes-Benz globális termelési hálózatában is példaértékűnek számítanak.

A Mercedes-Benz globális kompaktautó gyártásáról

A Mercedes-Benz kompakt autóinak sikertörténete 1997-ben kezdődött az            A-osztály piaci bevetésével. Azóta több mint négy millió ügyfél választotta az         A-osztály, a B-osztály, a CLA vagy a GLA modelljeit.

A kecskeméti Mercedes-Benz Gyár a nemzetközi Mercedes-Benz Cars kompakt autók üzletágának rugalmas és hatékony gyártási hálózatának része. A kompakt autó hálózathoz tartozik a kecskeméti gyáron kívül a rastatti testvérgyár, valamint a pekingi BBAC (Kína), ahol a kínai piacra kerülő kompakt SUV GLA gyártása zajlik. Ezenkívül az A-osztály számára további gyártókapacitás áll rendelkezésre a szerződéses gyártóként működő finn Valmet Automotive által. A közös architektúrának köszönhetően valamennyi telephelyen tetszőleges sorrendben és darabszámban állítható elő az összes típus, így a mennyiséget mindenkor az aktuális piaci keresletnek megfelelően optimálisan lehet elosztani a hálózaton belül.

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. közel 4.000 munkavállaló számára biztosít munkahelyet. 2015-ben a kecskeméti gyár több mint 180.000 kompakt autót gyártott. Az első Magyarországon is gyártott termék a B-osztály volt; míg 2013-ban a négyajtós CLA coupé, illetve 2015 januárjában a CLA Shooting Brake gyártását is megkezdte a kecskeméti gyár. Külön büszkeség, hogy ez utóbbi két típust kizárólag itt Magyarországon gyártják az egész világ – több mint 180 országa – részére.

A Mercedes-Benz Cars Operations-ről

A Mercedes-Benz Cars Operations világszerte 26 telephelyen felel a személygépjárművek gyártásáért egy rugalmas és hatékony termelési hálózaton belül, mintegy 78.000 alkalmazottat foglalkoztatva. Ide tartoznak az olyan központi funkciók, mint a tervezés, a logisztika és a minőségbiztosítás. Az elmúlt évben a Mercedes-Benz Cars több mint kétmillió járművet gyártott Mercedes-Benz ill. Smart márkanév alatt, és ezzel az ötödik egymást követő rekordot érte el. A termelési hálózat az elsőkerék-meghajtású autók (kompakt autók), a hátsókerék-meghajtású autók (például S-, E- és C-osztály), valamint a SUV és sportautók gyártására fókuszál. Ehhez kapcsolódik a hajtásláncok (motorok, sebességváltók, tengelyek, alkatrészek) termelési hálózata. Minden egyes termelési hálózat középpontjában egy vezető gyár (Lead-gyár) áll, amely technológiai és minőségbiztosítási kompetenciaközpontként szolgál az újonnan bevezetendő modellekhez kapcsolódóan. A napi munka során a modern gyártási folyamatok állandó javítására és fejlesztésére fókuszálnak, amelyek lehetővé teszik a jövő high-tech járműveinek hatékony, rugalmas és környezetbarát előállítását Mercedes-Benz minőségben. A vállalat életének középpontjában a dolgozók tudása áll. A kollégák munkáját a gyár a munkahely ergonomikus kialakításával és intelligens automatizálással támogatja. A saját üzemei mellett a Mercedes-Benz a növekedés érdekében fokozza az együttműködést a szerződéses gyártókkal és igénybe veszi kapacitásukat.

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?