Túl vannak az első megpróbáltatáson a Budapest-Bamako Rally résztvevői

bamako

Múlt hét pénteken 480 résztvevővel elrajtolt a Budapest-Bamako Rally. Az egyáltalán nem veszélytelen tizenhat napos megmérettetés során, számos kihívással kell majd megküzdeniük a versenyzőknek. A felkészítésnek hála ebola, terrorfenyegetés és emberrablás esetén sem kell káosztól tartani, mindenki pontosan tudja, hogy milyen óvintézkedésekkel tudja a kockázatot minimalizálni. Emellett a főszervezők további biztonsági forgatókönyvekkel is készültek vészhelyzet esetére.

A Budapest-Bamako Rallyt immáron tizedik alkalommal rendezik meg, és már a rajtnál érezni lehetett, hogy idén is hatalmas népszerűségnek örvend. Nyugodtan, kockázat nélkül kijelenthető, hogy jelenleg ez a világ legnagyobb, és egyben legjobban szervezett amatőr rally versenye, amelyen nemtől, kortól, felszereléstől függetlenül bárki elindulhat. Ennek megfelelően a Lurdy Háznál a luxusautók, az old timerek, és a már leginkább csak eszmei értékkel bíró autócsodák gazdái is türelmetlenül várták a rajtot. Nem beszélve a bátor motorosokról, akik két keréken vállalják a több mint 8000 km távot. A „flúgos futamnak” karitatív missziója is van. A csapatok 1 millió euró értékben visznek adományokat, beleértve az iskola felszereléseket és egy komplett rádiós felszerelést is, amivel egy helyi közösségi rádiót hoznak létre Maliban.

Mindenki nyertesnek érezheti magát, aki teljesíteni tudja a távot

A 8 országot átszelő 16 napos verseny nem mindennapi kihívásokat tartogat a résztvevők számára. Erről Szabó Gál András, az esemény főszervezője beszélt. Szerinte fizikailag és lelkileg is sok megpróbáltatásban lehet része az indulóknak. Meglátása szerint a Budapest-Bamako Rally nem sétagalopp, komoly felkészülést, türelmet és kitartást igényel mindenkitől. Mi sem igazolja ezt jobban, mint hogy az egyik csapat rögtön az indulás másnapján egy közösségi oldalon írt arról, hogy túl vannak az első veszekedésen, de semmi pánik, még azért beszélő viszonyban vannak.

Az autók és a versenyzők felkészítése rendkívül sok odafigyelést igényelt. Ennek ellenére néhányan nem sokkal az indulás után máris nehézségekbe ütköztek – defekt, motor problémák, de volt olyan is, akinek Barcelona környékén egy kerékcsere alkalmával ellopták a papírjait, így vélhetően nem tudja folytatni a versenyt.

A legtöbbnek inkább csak egy kellemes kaland, míg néhánynak „vérre” menő küzdelem

Míg a mezőny nagy része, teljesen hétköznapi autóval vágott neki a nagy kalandnak (túrakategória), néhányan (főképp a versenykategóriában) nagyon komoly felszereléssel indultak útnak. Különböző helymeghatározó rendszerek, laptopok és kamerák segítik őket a tájékozódásban és dokumentálják az eseményeket, hogy azok is pontos képet kapjanak a rally eseményeiről, akik idén nem vesznek részt rajta. Az igazi izgalmak akkor kezdődnek, amint a mezőny elhagyja az Európai kontinenst. Az első napokban Afrikában még havas, zord körülmények között kell helytállniuk, majd hirtelen forró nyári kánikulába cseppennek a sivatagos etapon. Végül a tengerparti szakasz után Bamako felé veszik majd az irányt.

bamako2

Az egyik csapat folyamatosan élőben közvetíti a pontos helyét online, amit a saját honlapjukon tesznek közzé. Mauritánia és Mali egy szakaszán azonban a terror és emberrablás veszély miatt a helyzetük és útvonaluk csak késleltetve, másnap jelenik majd meg az oldalukon.

A CitySIM összeköti a résztvevőket, és az otthon értük izgulókat

Nem csoda, hogy az itthon maradt rokonok, barátok, családtagok aggódnak az adrenalint kergető indulókért. A kapcsolattartás Afrikában már lényegesen nehezebb lesz, mint Európában. A csapatok erre is felkészültek. 2015-ben a CitySIM a Budapest – Bamako Rally hivatalos mobilszolgáltatója. A folyamatos kapcsolattartáshoz sok csapat CitySIM nemzetközi sim kártyákat használ, amivel az útjuk során haza tudnak szólni, hogy minden rendben van. A sim nem csak nagy lefedettséget és folyamatos elérhetőséget biztosít, de mindez rendkívül kedvező roaming díjak mellett vehető igénybe. Ahol nincs mobiltelefon hálózat, ott vészhelyzet esetén műholdas telefonokkal lépnek kapcsolatba a részvevők a külvilággal.

A szervezők létrehoztak egy SMS falat is, ahol a csapatok folyamatosan életjelet adhatnak magukról. Ezek az sms-ek megjelennek a közösségi oldalon, és a Budapest-Bamako hivatalos oldalán is.

A csapatok nagy része hétfőn érkezik meg Marokkóba, és innen együtt folytatják útjukat Bamakoba. A verseny február 1-én ér véget.


Hasonló cikkek