Új helyre költözik a komáromi Klapka György Múzeum

A hajdani Méntelep főépületébe költözik a komáromi Klapka György Múzeum, és ide telepítik a római korral foglalkozó régészek képzésnek egy részét is, a beruházás  összege meghaladja a félmilliárd forintot

– közölte a város polgármestere pénteken az MTI-vel.

    Molnár Attila (Fidesz-KDNP) elmondta, hogy az épület felújítása és korhű helyreállítása után itt kapna helyet a Brigetio emlékeit bemutató állandó kiállítás. A fejlesztést a város 260 millió forintos önerőből és a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból kapott 250 millió forintos támogatásból valósítja meg.
A múzeum új helyszínén a rekonstrukciót, a hologramot és a 3D technikát alkalmazva mutatják be a katona- és polgárváros életét. Három, gazdag leletanyaggal megtalált szarkofágot padlószint alá süllyesztve állítanak ki, illetve térhatású fotókkal ábrázolják a római fürdő feltárását, így a látogatók szinte az épületben érezhetik magukat – hangsúlyozta a polgármester.
Az emeleten és a padlástérben előadótermeket és tárgyalókat alakítanak ki, az ELTE ide helyezi át a régészek elméleti képzésének egy részét is. A nyári gyakorlati képzés helyszíne évtizedek óta Brigetio feltárása.
A Klapka György Múzeum új székhelyét a Magyar Királyi Méntelep laktanyájának építették az 1900-as évek elején. Az első világháború végéig 2 millió ló volt a monarchia területén. A komáromi méntelep eredetileg 12 épületből állt, fénykorában ezernél több embernek biztosított megélhetést.
Mára csak a főépület, a tiszti lakás és a tiszti kaszinó maradt meg. Lótartással 1962-ig foglalkoztak, majd az épület lett a termelőszövetkezet központja. Később az önkormányzat vásárolta meg az üresen álló ingatlant.


Hasonló cikkek