Útra keltek a bölények

Búcsú Kadától és Polichtól, a két gyönyörű európai bölénytől. Reményeink szerint a környezetváltozás meghozza a várva várt„eredményt”.
 
A Budakeszi Vadaspark 2011 óta vesz részt az Európai Bölény Fajmegmentő programban. Mindig szívünkön viseltük ezeknek a fenséges állatoknak a sorsát, ezért megtettünk mindent, hogy a lehető legjobb ellátásban részesüljenek, hogy „otthon érezzék magukat” nálunk. Sajnos erőfeszítéseink ellenére mégsem ajándékoztak meg bennünket a várva várt utóddal. Az okát nem tudjuk, de az biztos, hogy Rambó bölényünk jelenléte sem volt túl jó hatással a párosra. Hisz Kada, a nőstény, és Rambó plátói szerelme bizony szárba szökkent, és ez is közrejátszhatott abban, hogy Polish „mellőzve lett”…
 
bolenyek1
Ezért meghoztuk azt a számunkra nehéz, de felelősségteljes döntést, hogy olyan helyre költöztetjük őket, ahol olyan életkörülmények között élhetnek, melyek még inkább hasonlítanak az eredeti élőhelyükhöz. Így esett a választásunk a Kőrös-Maros Nemzeti Parkra, ahol szeretettel várják őket.
 
boleny2
 
Bízunk benne, hogy az új helyen, kizárva minden zavaró tényezőt, sikeres lesz a „küldetés”, és mihamarabb utódokkal ajándékoznak meg bennünket.
 
Forrás: Budakeszi-Vadaspark

Hasonló cikkek