Vértessomló – Lelátóavató a Falunapon

Német nemzetiségi gálaműsor, májusfadöntés, operett est és Vértessomló-Magyar Orvosválogatott labdarúgómérkőzés is szerepelt a község falunapi programjában, a legemlékezetesebb ez alkalomból mégis annak a lelátónak az avatóünnepsége volt vasárnap, amire közel négy éve vágyott a község sportszerető lakossága.

Ez alkalomból szinte a megye teljes vezetése tiszteletét tette a településen, hiszen ott volt Czunyiné Bertalan Judit országgyűlési képviselő, Kancz Csaba kormánymegbízott, Veres Zoltán megyei főjegyző és Khéner László a labdarúgó szövetség megyei igazgatója is, akiket Igó István polgármester köszöntött elsőként.

Richter Tamás egyesületi elnök foglalta össze a mintegy 17,5 millió forintos beruházást, amelynek 70%-a volt TAO-s támogatás, míg a fennmaradó rész önkormányzati hozzájárulás.

Mint elmondta, régi álom valósult meg a fedett lelátó elkészültével. 2013-ban egy sportköri megbeszélésen merült fel fejlesztési lehetőségként ennek megépítése. El is készültek a tervek azonban az akkor beadott pályázat sikertelen volt, így két évet kellett arra várni, hogy újabb lehetőség nyíljon meg – ami eredményes volt. Bár tervezési hibák adódtak időközben, és ez csúszást okozott a kivitelezésben, végül sikerült egy ütemben megépíteni a lelátót és a fedést is.

– Lehet azonban bármilyen szép pályánk és lelátónk, ha nincs színvonalas sporttartalommal kitöltve, azonban büszkén mondhatom, hogy nem kell szégyenkeznünk, amit az is bizonyít, hogy szinte minden megyei korosztályos válogatottban képviselteti magát labdarúgóival a Vértessomlói KSK – fogalmazott Richter Tamás.

Veres Zoltán megyei főjegyző, Khéner László a labdarúgó szövetség megyei igazgatója, Richter Tamás, Igó István, Kancz Csaba kormánymegbízott és Czunyiné Bertalan Judit országgyűlési képviselő (b-j)

A meghívott megyei vendégek szintén elismeréssel szóltak a község lakosságának sportszeretetéről és méltatták a beruházást, majd együtt vágták át a nemzetiszínű avatószalagot, átadva ezzel Vértessomló 17,5 milliós új büszkeségét.

Vélemény, hozzászólás?