„Vezérünk a bátorság, kísérőnk a szerencse”

 

A második világháború utolsó évében a kis létszámú és egyre fogyatkozó számú magyar vadászpilótáknak egyszerre két arcvonalon kellett a szövetséges légierővel szembeszállni. A honi légvédelem legendás 101-es vadászrepülő osztály Puma századának megalakulásáig a szövetségesek pilótái sétarepülésnek tekintették a magyar égboltot. Zsebükben mozijeggyel szálltak fel bevetésre, mivel 1944. május 1-ig ép bőrrel úszták meg a magyar ipari, közlekedési és katonai létesítmények bombázását, a lakosságot sem kímélve. A fenti dátummal startoló „pumák” viszont jócskán törlesztettek, köztük vitéz Szentgyörgyi Dezső, aki a hazai vadászrepülők közül a legtöbb ellenséges gép lelövésével írta be magát a magyar katonai repülés hősei közé.

 A magyar katonai repülés szereplői az első világháborúban a nagy túlerő és a rosszabb műszaki állapotú gépeik ellenére sem szégyenkezhettek. Nem igaz az a mondás, hogy a vesztes félnek nincsenek hősei, mert az antant életben maradt pilótái sokáig emlegették a magyar hadirepülősök tetteit és lovagiasságát. A trianoni békediktátum után a jövendő katonai pilótáit a sportrepülésben és az utasforgalmi repülésben készítették fel. Létrehozták a „titkos légierőt”, amely 1938-ban megjelent a Királyi Honvédség keretein belül. A lemaradás miatti hiányosságokat pótolta a pilóták tehetsége, legendás bátorsága.

Repülős körökben és a hadtörténelem kedvelői között nem ismeretlenek a magyar hadirepülés ászai.  Közöttük volt Szentgyörgyi Dezső.

Az I. világháború alatt, 1915-ben született Kőkúton. 18 évesen jelentkezett a honvédségbe. Vadászrepülő szeretett volna lenni, de nem volt meg a megfelelő végzettsége, ezért repülőgép-szerelőként kezdte. Elöljárói felfigyeltek intelligenciájára, rátermettségére és alkalmasnak találták arra, hogy vadászrepülőgép-vezetőnek képezzék ki. A székesfehérvári pilótaképzést 1938-ban fejezte be, kiváló minősítéssel. A tűzkeresztségen a kárpátaljai hadműveletekben esett át, amikor bombázókat kísértek, 1939. március 24-én. Ezen a napon került harcérintkezésbe először a Magyar Királyi Légierő. Kilenc szlovák gépet lőttek le, míg magyar részről nem volt veszteség. Szentgyörgyi, a Héja, majd a Messerschmitt Bf 109 gépekkel repült. Talán kevesen tudják, hogy ez a típus több légi győzelmet aratott a második világháborúban, mint bármely más gép a történelem folyamán.

1944 tavaszán az USA légiereje nagyszámú „armadával” rendszeresen bombázta a magyar célpontokat. A magyar légtér védelmére létrehozott 101. Puma vadászrepülő osztály tagjaként Szentgyörgyi is részt vett a légi csatákban, amelynek során megtanulták félni a pumákat. Tevékenységüket az USA légierőjének parancsnoksága így értékelte:

„ … Ezek nem törődve életükkel, belerepülnek a legerősebb elhárító tűzbe a kötelékek közé, hogy ott semmisítsék meg a célpontul kiválasztott bombázót. Támadásaikat az utolsó töltény kilövéséig, vagy önmaguk megsemmisítéséig változatlan hevességgel folytatják… „

Hogy milyen hevességű és erejű volt egy légitámadás? 1944. június 2-án 600 amerikai bombázó Szolnokot és Debrecent támadta. A szolnoki térségének támadása során 1394 áldozat volt vegyesen katonai és polgári személyek köréből. A debreceni légitámadásnál a polgári áldozatok száma 449 volt. Érdemes jelezni, hogy amíg a német városok bombázására egyre több hadtörténész a „terrorbombázás” ki fejezést használja, addig Magyarország esetében ez nem igazán helytálló, mivel a szövetséges légierő magyar célpontok elleni támadása, katonai célokat és nem a lakosság terrorizálását szolgálta. Ha a hazánk elleni légi csapások bármelyikét összehasonlítjuk, mondjuk az 1943. július végén a Hamburg elleni „Gomorrha” fedőnevű légi hadművelettel, vagy az 1945. közepén Drezda ellen végrehajtott bombatámadással könnyen belátható a különbség. Az események során bizonyítható, hogy a szövetséges légierő célirányosan kerülte, hogy hazánkban a polgári lakosságnak szándékosan veszteséget okozzon, gyakran előfordult, hogy térképpel ellátott röplapokat szórtak le repülőgépeik fedélzetéről, amelyekben arra figyelmezették a lakosságot, hogy támadási terület az a térség ahol laknak, ezért távozzanak el onnan. Ennek ellenére a magyar lakosság soha nem tapasztalt ilyen és ehhez hasonló mértékű pusztítást a modern hadviselés korában, amely rövid idő alatt ennyi áldozattal járt volna. Ezért nem lehet azon csodálkozni, hogy a „terrorbombázás” kifejezés és annak szinonimáit gyakorta használják itthon is az áldozatok számát és a károk nagyságát tekintve.

A Veszprém mellől felszálló „pumák” csak belemarni tudtak a hatalmas túlerejű ellenségbe. A harcok hevességére jellemző, hogy az amerikai vadászok többször lőtték az ejtőernyővel menekülő vagy sérült géppel kényszerleszálló pilótákat.

Szentgyörgyi egy bevetésből hazatérve, egy a társaitól leszakadt angol vadászra talált a Balaton felett. A RAF pilótája jelezte, hogy elfogyott a lőszere. Erre ő mellérepült és a határig kísérte. Szentgyörgyi Dezső a 60-as években a MALÉV főpilótájaként többször repült Angliába. Egy alkalommal a Királyi Légierő díszszázada, annak zenekara és az egykori brit repülős fogadta a lovagias ellenfelet.

A háború elvesztésének tudatában a magyar vadászrepülők nem latolgatták a háború értelmét, kimenetelét. Végrehajtották a kapott feladatokat, és még akkor is küzdöttek a magyar légtérben, ausztriai bázisukról startolva, amikor országunkat a megszálló szovjet hadsereg teljesen elfoglalta.

Szentgyörgyi Dezső a 300 bevetéssel és 33 igazolt légi győzelemmel a háta mögött 1945-ben esett fogságba. Egy évre rá a MASZOVLET-nél alkalmazták utasszállító gépek pilótájaként. Megnősült és fia született. Az 50-es években börtönbe került, és csak 1956 augusztusában szabadult. 1957-ben a MALÉV-nál lett pilóta. Több mint ötmillió kilométert repült. A sors iróniája, hogy mindezt egy karcolás nélkül élte túl, „géptörése” sem volt, viszont 1971. augusztus 28-án véget ért legendás szerencséje. Koppenhágai leszállás előtt gépével a tengerbe csapódott. Nevét a kecskeméti katonai repülőtér őrzi, ahol a jelenlegi Puma Harcászati Század állomásozik, akik ma is a dicső elődök jelmondatát használják: „Vezérünk a bátorság, kísérőnk a szerencse”

A repülőbázis honlapján a következő gondolat szerepel:

Az az ember volt, akinek halála után nem az számít, hogy 55 évet élt, hanem az, hogy 5 millió kilométert repült. Élete, munkássága és nemes jelleme az alábbi mondatban hűen tükröződik: „Igaz emberségét adta példamutatásul azoknak, akiknek szívében a nemes erkölcsiség a legnagyobb érték.”

 

Vélemény, hozzászólás?