XX. század eleji kávéházi hangulat Pécs legnagyobb koncerttermében

Ahány énekes, annyi arc, és ahány arc, annyiféle stílus – ez jellemzi a Budapest Bár együttest. A közönség sosem hall két egyforma koncertet. Pécsett január első hétvégéjén még a karácsonyi hangulatból merítkezett az együttes és a helyszín adottságainak megfelelően a lírai számok voltak a műsor meghatározó elemei.

mezőmisivel
Budapest Bár együttes Fotó: Bublik Róbert

Németh Juci, Rutkai Bori, Keleti András, Kollár-Klemencz László, Kiss Tibor, Szűcs Krisztián és Mező Misi voltak a január 7-ei pécsi fellépés „arcai”. Ők azok a formáció 11 énekese közül, akik a baranyai megyeszékhelyen teltházat, több mint 950 embert szórakoztattak a Kodály Központban.

Farkas Róbert Fotó: Bublik Róbert
Farkas Róbert Fotó: Bublik Róbert

Az alapító és ötletgazda, Farkas Róbert célja 10 évvel ezelőtt egyetlen album erejéig az volt, hogy visszaidézzék az 1920-as, ’30-as évek kávéházi hangulatát. Azokban az időkben a cigányzenészek jazz, kuplé, klezmer, valamint német és francia dalok átdolgozásaival álltak a dohányfüstös kis termek színpadán. Az első albumra felkért énekesek mind örömmel fogadták a megkeresést, hiszen számukra a saját együtteseik mellett az újrahangszerelt dalok előadása, egy más műfajban való megmutatkozás örömzenélést jelentett. A Volume 1. című lemezen olyan régi nagy slágerek csendültek fel, mint a „Köszönöm, hogy imádott”, „Egy kis édes félhomályban”, „Szívemben bomba van”. A popzene különböző területeiről érkezett énekesek ezeket a nosztalgikus dalokat mindannyian saját személyiségükkel öltöztették fel. Az album sikere után felmerült az igény a lemezbemutató koncertre. Erre 2007. december 19-én került sor a Katona József Színházban. A 2011 óta öt állandó tag – Farkas Róbert (hegedű, gitár), Farkas Mihály (cimbalom), Ökrös Károly (harmonika, zongora), Farkas Richárd (bőgő), Kisvári Ferenc (dob) – mellett egyidejűleg 7-10 énekes lép fel. Így minden előadó 2-4 számot énekel a másfél-két órás koncerteken.

A feldolgozásokon kívül egy ideje saját dalokkal is jelentkeznek a frontemberek és az állandó tagok. A Budapest Bár első saját slágere, a „Húszezer éjszakás kaland” a 2014-es lemezük címadó dala. Azóta számos, a formáció nevéhez fűződő szám lopta be magát a nagyközönség szívébe. Mára már nem csak a fesztiválozó fiatalok, hanem a rádióhallgató idősebb korosztály is együtt énekli a dalokat a csapattal. A pécsi közönségben is ültek nosztalgiázni vágyó korosabb hallgatók, a finom, kellemes szórakozásra vágyó középkorúak, és a zenész idolokért rajongó fiatalok.

A 10 éves jubileum ünneplésére az év második felében készül a zenekar. Új albumot készítenek saját dalokkal, és tematikus koncertekre várják majd az érdeklődőket országszerte.


Hasonló cikkek