100 év alatt az utóbbi 10 év a legsikeresebb

A tények azt mutatják, hogy az utolsó 10 év volt a legsikeresebb 10 az elmúlt 100 év magyar történetében – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a Várkert Bazárban tartott évértékelőjében.

A kormányfő úgy fogalmazott: a magyar elszokott attól, hogy sikeres népként tekintsen magára. Hobónak van igaza: “oly sokáig voltunk lenn, hogy nem is tudjuk, milyen fenn” – idézte.

Az elmúlt tíz év eredményeit kifejtve Orbán Viktor hangsúlyozta: a külső és belső egyensúly megtartása melletti fenntartható növekedés egyetlen másik évtizedre sem volt jellemző az elmúlt 100 év során. Mindez úgy, hogy európai mércével mérve a vagyoni egyenlőtlenségek mérsékeltek maradtak, vagyis a növekedés előnyei a társadalom széles rétegeihez is eljutottak – jegyezte meg.

A sérülékeny csoportokat, fiatalokat, 50 év felettieket, gyermeket vállaló nőket, alacsonyan képzetteket sikerült munkához juttatni. A bérek is megindultak felfelé, a minimálbér és a garantált bérminimum értéke megduplázódott, 2019-ben minden idők legtöbb beruházásáról született döntés, és tavaly megdőltek az exportrekordok is. Utóbbival kapcsolatban megjegyezte: lakosságszámot tekintve a világ országai között Magyarország a 94. helyen áll, de exportban a 34.

Mindezt egy tízmilliós ország érte el. Van-e nyilvánvalóbb bizonyítéka a tehetségnek és a szorgalomnak? – tette fel a kérdést.

Arról is beszélt, hogy azok, akik a magyar pedagógusokat, az oktatást és szakképzést “gyepálják”, lehetnének mértéktartóbbak is. Azok a munkások, szakemberek, mérnökök ugyanis, akik itt, Magyarországon a világ legmodernebb gyárait működtetik, “mind a mi iskoláinkból és egyetemeinkről kerültek ki” – hangoztatta.

Az elmúlt 10 évben “megtanultuk azt is, hogy Európa nem Brüsszelben van. Európa mi vagyunk, és nem kell megfelelnünk a megfáradt brüsszeli elitnek. (…) Korábban azt hittük, Európa a mi jövőnk, ma már tudjuk, hogy mi vagyunk Európa jövője” – fogalmazott.

Összegzése szerint a Kárpát-medencéből ma erő sugárzik. Ez az erő abból a felismerésből fakad, hogy magyarnak lenni jó, felemelő és ígéretes dolog. “A mi nemzetünk tudja: Magyarország az első” – mondta.

Forrás: MTI


Hasonló cikkek