100 éves cégért találtak Kecskeméten

A Kecskeméti Pünkösdi Gyülekezet házának felújítása közben találták meg a közel 100 éves Vecsey-cégért. A falrészen amit megtaláltak, valószínűleg egy 1928-ban készült Ford márkaképviselet hirdetése található. Úgy alakítják az építkezés további részét, hogy az emlékmű megmaradjon és mindenki láthassa 

Göde Ferenc, okleveles építészmérnök, a közösségi ház tervezője elmondta, hogy az épületet 5 centiméternyi hőszigetelést kap. Ezen a részen azonban a hőszigetelést elhagyják, és bekerül egy hőszigetelő, keret nélküli üveg, ezen keresztül mutathatják be a megtalált feliratot. Az ablak másik oldalán szintén találtak régi fali reklámot, szóltak az építésznek, aki felkereste a Kecskeméti Katona József Múzeumot.

Hajagos Csaba, történész a Kecskeméti Katona József Múzeum muzeológusa elmondta, hogy ezeket általában táblákra és mindenféle egyéb eszközökkel rögzítették a falakra. Inkább a húszas évekre volt jellemző az, hogy a vakolatra festették föl. Itt például egy Fordot illetve magának a vállalkozónak a nevét. Ez egy ritkább változat, nagy jelentősége van Kecskemét helytörténete szempontjából, de ipartörténeti és gazdaságtörténeti szempontból is.

A Vecsey Jenő-féle Ford-márkakereskedésről korabeli Kecskeméti Lapokban és Kecskeméti Közlönyökben lehet hirdetést találni. Egy hivatalos feljegyzés pedig azt is rögzítette, amikor 1928-ban a cégér festésére kért engedélyt Vecsey Jenő.

forrás: hiros.hu

Juhász Márta

Ha tetszett a tudósítás, kérjük, támogassa a PannonHírnök munkáját és kövessen minket a Facebookon


Hasonló cikkek