11 magyarlakta tájakon levő műemlék felújítását támogatja Nyitra Megyei Önkormányzata

Sorrendben a 20. rendes ülését tartotta július 6-án a Nyitra Megyei Önkormányzat. A térség magyarlakta településeit is érintő legfontosabb döntésekről Farkas Iván, a Magyar Közösség Pártja megyei frakcióvezetője nyilatkozott.

„Milan Belica megyefőnök a mai testületi döntés alapján augusztus 1-től a volt igazgatót, Csütörtöky Józsefet újabb 5 évre bízhatja meg a Duna Menti Múzeum irányításával. A komáromi Szinnyei József Könyvtár igazgatói pályázatára továbbra is csak az eddigi igazgató, Filková Renáta jelentkezett, de őt nem javasoltuk újabb kinevezésre. Ezért a vonatkoztó pályázat újabb fordulójával majd az augusztus 24-i ülésünkön foglalkozunk, s aztkövetően azt ki kell írni. Mivel az érsekújvári Anton Bernolák Könyvtár igazgatói tisztségébe egyetlen érdeklődő sem jelentkezett, ezért a megyei hivatalnak azzal kapcsolatban már e napokban ki kell írni az immár 3. igazgatói pályázatot. Az ógyallai SOS szociális szolgáltatások központját egyelőre megbízott direktorként Mészáros Péter mérnök irányítja, s az azzal kapcsolatos pályázat már ki van írva” – mondta el az igazgatói pályázatok kapcsán Farkas Iván.

A kulturális és sporttevékenységgel kapcsolatos támogatásokat illetően azonban hétfőn sem született testületi döntés.

“Az összes, azaz 1800 pályázót e-mailes levélben kérdeztük meg arról, hogy a korábban tervezett projektjeiket a járvány-időszakban is megvalósítják-e, s ha igen, akkor pontosan mikor. Mivel a sok válasz kiértékelésére még nem volt elegendő időnk, illetve a járvány újbóli erősödésével szembesültünk, s kérdéses a folytatása, ezért inkább augusztus végére odáztuk a támogatások szétosztásával kapcsolatos döntésünket” – magyarázta Farkas.

Ugyanez a helyzet a Leader-programba tartozó és idegenforgalmi pályázatok, valamint a tanúsítvánnyal bíró idegenforgalmi intézmények projektjeinek a támogatásával is. „Pozitív döntés várható az egészségügyi intézmények támogatásával kapcsolatban, beleértve az egyes körzeti orvosi rendelőknek nyújtandó anyagi segítséget is. Összesen 11 olyan műemlék felújítását támogatjuk, amelyek magyarlakta vidéken találhatók. A következő felújítási projektekre hagytunk jóvá 2500 – 4500 euró közti összegeket: a komáromi erődrendszer IV. bástyájának korszerűsítésére 4500, a zselízi római katolikus egyházközségnek az Esterházy-kriptára 4000, a százdi katolikus egyházközségnek a Szent Miklós-templomra 4500, Komárom városnak a volt megyeháza felújítását célzó projektre 3000, a csúzi katolikus egyházközségnek a Szent Erzsébet-templomra 4000, Ipolyság városnak a városházára 4 ezer, Ógyalla városnak a Konkoly család kriptája és kápolnája, valamint a Feszty-kastély rendbehozatalára 4-4 ezer, Alsópél községnek a Szent Mária-emlékoszlopra 2500, Vámosladány községnek a a vízimalomra 4500, a komáromi katolikus egyházközségnek a Szent András Bazilikára pedig 2500 eurót szavaztunk meg“ – sorolta a megyei támogatást kapó létesítményeket.

A Nyitra Megyei Hivatal tervezett új épületét illetően elárulta: „6 év után végre döntés született e hivatal jövendő székhelyével kapcsolatban is. Nyitra Csermánhegy (Čermáň) déli városrészében kihasználatlanul áll egy volt középiskolai kollégium. A mai határozat értelmében annak épületét építik majd át megyei hivatallá.“

Végül arról is beszámolt, hogy a magyar és szlovák osztályokkal működő Érsekújvári Építészeti Szakközépiskola az oktatási tárcától a megyei fenntartóján keresztül megkapta az építőipari szakképzés központja megtisztelő címet: „Ez a kiemelt szerepet biztosító cím az oktatási intézményt feljogosítja arra, hogy ezentúl a duális képzésen belül a nagyipari komplexumokkal is együttműködhessen. E titulus anyagi és más jellegű lehetőségekkel párosul.”

Forrás: ma7.sk


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek