11 új előadás a Vörösmarty Színházban

A székesfehérvári Vörösmarty Színház önálló társulatának huszonötödik évada lesz a 2019/2020-as, ennek jegyében számos olyan klasszikus színdarab lesz műsoron, mint a Rómeó és Júlia, a Mágnás Miska, a Játék a kastélyban vagy a Bűn és bűnhődés.

Az év a nagyszínpadon egy vígjátékkal indul, Molnár Ferenc Játék a kastélyban című komédiáját Szikora János viszi színpadra. Ezt követi Shakespeare klasszikusa, a Rómeó és Júlia, melyet Hargitai Iván rendez, majd Bagó Bertalan viszi színre Szabó Magda egyik ritkán játszott darabját, a Szent István megkeresztelésének előestéjét feldolgozó, Az a szép fényes nap című történelmi drámát.

A nagyszínpadi bemutatók sorát a Mágnás Miska nagyoperett zárja Horváth Csaba rendezésében, a darabban közreműködik az Alba Regia Szimfonikus Zenekar és az Alba Regia Táncegyüttes is. Ősbemutatóra is sor kerül 2020 márciusában, amikor Szikora János rendezésében Sárosi István Trianon című dokumentumdrámája lesz látható. A rendező szerint a darab titkosított parlamenti és diplomáciai jegyzőkönyvek, korabeli dokumentumok alapján “megdöbbentő és brutális” részleteket tár fel az 1920-as döntés előzményeiről.

A teljes cikk ITT olvasható!


Hasonló cikkek