119 éve járnak villamosok Miskolcon

1897. július 10-én indult el a villamosközlekedés, amit idén is megünnepeltek a borsodi megyeszékhelyen.

 

Vasárnap délután a Tiszai pályaudvar-Vasgyár közötti szakaszon néhány fordulóra ismét pályára állt a 100-as FVV „Bengáli” nosztalgiajárat, ami óriási sikert aratott az utasok körében.

1897-ben a fővonal a Tiszai pályaudvar – Gömöri pályaudvar – Búza tér – Széchenyi utca – Verestemplom (mai Szent Anna tér) útvonalon vezetett. Ezt a pályát 1905-ben kezdték el meghosszabbítani Diósgyőr irányába. Létezett egy mellékvonal is: a Búza tér – Szeles utca – Kazinczy utca – Szemere utca – Népkert útvonalon, amit 1910-ben meghosszabbítottak a Hejőcsaba városrészig.

A megépült villamoshálózat eleinte mindenhol egyvágányú volt. 1950-ben kezdték el a Tiszai pu. – Újgyőri főtér közötti szakaszt kétvágányúsítani, majd 1963-ban megépítették a második sínt a főtér és Diósgyőr közötti részre is. A hejőcsabai 2-es villamosforgalmat 1960. augusztus 19-én megszüntették, azóta szállítják ott autóbuszok az utasokat.

A megmaradt villamospályát az 1980-as években kezdték korszerűsíteni, több menetben. A legnagyobb fejlesztés a Zöld Nyíl Villamosprojekt keretében zajlott: felújították a teljes pályát, síneket, felsővezetékeket, új villamosmegállók épültek, bevezették a digitális tájékoztató táblákat, a régi bécsi és Tátra típusú szerelvényeket leselejtezték, majd üzembe álltak az új Skodák. A pályaépítés 2010. május 3-án kezdődött, és- a meghosszabbításnak köszönhetően- 2012. január közepe óta jár ki az 1-es villamos Felső-Majláthra.

 

A 100-as FVV "Bengáli" villamos PTV Fotó: Vona Ildikó
A 100-as FVV “Bengáli” villamos ajtóval ellátott oldala (PTV Fotó: Vona Ildikó)

Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek