17,9: Ennyit nőtt a magyar gazdaság

“A magyar a világ egyik legversenyképesebb nemzete. Ez így van a gazdaságban és a tudományban is, de leglátványosabban a sportban mutatkozik meg, azon belül is leginkább az olimpián.” – Orbán Viktor miniszterelnök

 Előzmények

Az előző összefoglalónkat itt olvashatják, melyből kiderült, “a legegyszerűbb, ha visszaadjuk a pénzt azoknak, akik megdolgoztak érte”. A PannonHírnök gazdasági híreit itt olvashatják.

Az elmúlt hét fontosabb gazdasági eseményei

 17,9%: Ennyit nőtt a magyar gazdaság

Tovább szárnyal és minden előrejelzést felülmúlt a magyar gazdaság, 17,9 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben, írja a Hirado.hu

A második negyedévben Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adat szerint 17,9 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 17,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – jelentette kedden első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az előző negyedévhez képest a gazdaság teljesítménye 2,7 százalékkal nőtt a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint. Elemzők az egy évvel korábbihoz mérve 17,2 százalékos, az előző negyedévhez viszonyítva 2,0 százalékos növekedést vártak.

A 2019. második negyedévinél 2,2 százalékkal volt nagyobb a GDP a nyers adatok szerint.

A gazdasági növekedés kiugróan magas növekedéséhez hozzájárult a tavalyi második negyedévi rekordméretű visszaesés, amely a most revideált adatok szerint a nyers és a kiigazított, kiegyensúlyozott adatok szerint egyformán 13,3 százalékos volt.

Az első fél évben 7,6 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 7,2 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye a múlt év azonos időszakához viszonyítva, miután az első negyedévben a nyers adat szerint 2,1 százalékkal a kiigazított és kiegyensúlyozott mutató szerint 1,9 százalékkal csökkent.

A jövőre kivetített dinamikára építő, az amerikai tájékoztatási gyakorlatban régóta közölt úgynevezett évesített index – amely azt mutatja meg, hogy mekkora lenne az éves változás, ha az előző negyedévhez viszonyított aktuális negyedéves volumenváltozás négy negyedévig folytatódna –, 11,3 százalékos növekedést jelez az első negyedévi 8,3 százalék után.

A KSH megjegyezte, hogy a Covid–19-járvány miatt kialakult rendkívüli helyzet a gazdasági környezetben olyan gyors változásokat idézett elő, amelyek az adatminőségre, a becslési módszerek eredményességére és a szezonalitásra egyaránt hatással vannak, emiatt a szokásosnál jelentősebb mértékben befolyásolhatják a későbbi revíziók nagyságát.

A második negyedévi részletes GDP adatokat szeptember 1-jén közli második becslése alapján a KSH.

Egyszerűbb támogatási feltételekkel az otthonteremtésért

A cél továbbra is az, hogy minél többen és minél egyszerűbben vehessék igénybe az otthonteremtéshez elérhető segítségeket – közölte Novák Katalin, családokért felelős tárca nélküli miniszter a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs sajtótájékoztatóján.

Az operatív törzs új javaslatai szerint – az otthonteremtéssel kapcsolatos támogatásoknál halál esetén figyelembe veszik majd az elhunyt társadalombiztosítási jogviszonyát, és beszámít a jogviszonyba a külföldi tanulmányi jogviszony is

– bővül azoknak a beruházásoknak a köre is, amelyekre az otthonfelújítási támogatás igénybe vehető: a mozgáskorlátozottak mellett a látás- és hallássérültek életét megkönnyítő fejlesztésekre, kültéri lépcső kialakítására, felújítására és külső, elektromos munkálatokra is kérhető ez a segítség

– a nagycsaládosok autóvásárlási támogatásának igénylésekor nem esnek el a lehetőségtől azok, akik ötezer forint alatti köztartozásukat adott időn belül kiegyenlítik.

A miniszter arra is kitért: a gyermeket nevelő szülők szja-visszatérítése kapcsán fontos fejlemény, hogy a második negyedévben 17,9 százalékkal nőtt a gazdasági teljesítmény az előző évhez képest. Ez szinte biztossá teszi, hogy meglesz a szja-visszatérítéshez szükséges 5,5 százalékos GDP-növekedés A visszatérítésre 2022 első negyedévében számíthatnak a családok.

A Magyar Nemzeti Bank Zöld otthon programja összekapcsolódik a csokkal: kamatmentes lesz a csokhoz kapcsolódó kölcsöne annak, aki energiahatékony új otthont épít vagy vásárol a programban, olvasható a kormany.hu oldalon.

Állami viszontgarancia-programmal is segíti a kormány a gazdaság újraindítását

A Start Garancia Pénzügyi Szolgáltató Zrt. ősztől induló viszontgarancia-programja a koronavírus-válságban nagy segítséget jelenthet a magyar vállalkozásoknak.

A kormány célja a gazdaság gyors újraindítása, ennek egyik fontos eleme a vállalati fejlesztések és beruházások finanszírozásának erősítése. Az új viszontgarancia-program keretében a hitel- és kölcsönfelvétel esetén 85 százalékos, kötvénykibocsátás során 100 százalékos állami helytállást biztosít az állam. A Magyar Közlönyben ma megjelenő kormányrendelet tartalmazza a viszontgarancia működéséhez szükséges eljárási és technikai részletszabályokat. A rendelet többek között rögzíti, hogy milyen féltetelekkel köthet a cég készfizető kezességvállalási szerződést a beruházó, fejlesztő vállalkozásokkal, és ebből a körből egyértelműen kizárja a tartozást felhalmozókat, illetve a csőd-, felszámolás vagy végelszámolás alatt állókat. Részletesen meghatározza azt is, hogy mire terjed ki a viszontgarancia, így például a kamatra, díjakra és egyéb járulékokra csak abban az esetben érvényes, ha azok összege már a kezességvállalásról szóló döntés időpontjában is pontosan ismert. A jogszabály rendezi az esetleges tartozások behajtásának menetét is, e szerint az államra átszállt követelésnél a végrehajtás nem az állami szerveket terheli, az a Start Garancia Pénzügyi Szolgáltató Zrt. feladata. 

Forradalmi magyar újítás a mezőgazdasági hulladékok feldolgozásában

Az új hulladékfeldolgozási technológiák hozzájárulnak ahhoz, hogy hosszú távon is meg tudjuk óvni környezetünket – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Jager Csoport öntözőcső üzemének átadásán, csütörtökökön, Nemesvámoson, írja a Blikk.hu

A miniszter arra emlékeztetett, hogy hazánkban a mezőgazdasági termelők jelentős mennyiségben használnak különböző műanyag fóliákat a növénytermesztés és az állattartás során. Ennek következtében évente nagyjából 10 ezer tonnányi mezőgazdasági fóliahulladék képződik. Eddig nem volt lehetőség ezek begyűjtésére és újrafeldolgozására – tette hozzá Nagy István.

Kifejtette, a kormány ezért tavaly 280 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott a gazdáknál képződő fóliahulladék szakszerű gyűjtési rendszerének kialakításához. Egy új magyar találmánynak köszönhetően pedig évtizedes problémát sikerült megoldani a fólia- és műanyaghulladékok feldolgozásával és újrahasznosításával. A Jager Csoport szabadalma a fóliahulladékot olyan módon hasznosítja, hogy abból a mezőgazdaságban rendszeresen használt műanyagtermékek készülhessenek. A tárcavezető hangsúlyozta, ilyen eszközök gyártására alkalmas technológiákat fejlesztettek ki Nemesvámoson is, ahol most helyezték üzembe a cég locsolótömlő-gyártó gépsorát.

A miniszter szerint ez egy hatalmas lépés a körforgásos gazdaság megvalósítása felé. Nemcsak a mezőgazdaságban dolgozók életét, hanem mindannyiunk jövőjét befolyásolja az újrafeldolgozás mértékének növelése. Az Agrárminisztérium mindent megtesz annak érdekében, hogy a hulladékok okozta környezetterhelést a lehető legkisebb szintre lehessen csökkenteni – fűzte hozzá a tárcavezető.

Kerékpárút vezet majd Budapestről a Balatonra – ezek a jövő évi tervek, derül ki az alábbi videóból

https://www.youtube.com/watch?v=nj7xqJjSk4g&t=20s

Kína új szabályozással védi a fogyasztókat és akadályozza a piaci erőfölénnyel való visszaéléseket 

A szabályozás nyilvánvalóvá teszi, hogy az üzleti szereplők nem használhatnak fel adatokat, illetve algoritmusokat a fogyasztók döntésének befolyásolása, vagy a felhasználók eltérítése érdekében. Peking a korábbi évek gyakorlatával ellentétben, az elmúlt hónapokban fokozott nyomás alá helyezte az internetes platformokat arra hivatkozva, hogy ezzel szeretnék támogatni a piaci versenyt és megakadályozni, hogy bizonyos cégek visszaéljenek a piaci erőfölényükkel, írja a Makronóm. Továbbá a szabályozással védeni kívánják a fogyasztói jogokat és a felhasználók adatait. A rendelet fontos kiegészítője lehet a 2017-ben elfogadott, akkor mérföldkőnek számító, kiberbiztonsági törvénynek.

Az elmúlt héten a PannonHírnök oldalán megjelent gazdasági híreket itt is elolvashatja

Helyreállt a magyar gazdaság a második negyedévben 

A második negyedévben a gazdaság visszatért a járvány előtti teljesítményhez – kommentálta Nagy Márton miniszterelnöki főtanácsadó a csaknem 18 százalékos GDP-növekedést jelző statisztikai adatokat a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában szerdán. Bővebben

Felülteljesítő volt a BÉT

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 662,25 pontos, 1,28 százalékos emelkedéssel, 52 288,87 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán. Bővebben

A teljes euróövezetben nőtt az infláció

Júliusban nőtt az infláció az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdai jelentése alapján. Bővebben

Történelmi csúcson zárt a BUX és az OTP is

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1443,06 pontos, 2,88 százalékos emelkedéssel új csúcson, 51 626,62 ponton zárt kedden, az OTP szintén történelmi maximumot ért el. Bővebben

Így egyszerűsödnek az otthonteremtési támogatások feltételei

Egyszerűsödnek az otthonteremtési támogatások feltételei, hogy minél többen, minél egyszerűbben vehessék igénybe azokat – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatón. Bővebben

AM: hatályba lépett az új bortörvény és végrehajtási rendeletei

Az idén augusztus 1-jén hatályba lépett az új bortörvény és két végrehajtási rendelete, a jelentős adminisztratív egyszerűsítéseket tartalmazó új borjogi szabályozás intézkedéseit csak 2022 augusztusától kell alkalmazni – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a tárca hétfői közleménye szerint. Bővebben

Devizapiac – Vegyesen alakult a forint árfolyama hétfőn

Vegyesen alakult a forint árfolyama hétfőn a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon. Bővebben

Lefelé húzta a Mol árfolyamát az olajpiac

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 195,09 pontos, 0,39 százalékos csökkenéssel, 50 183,56 ponton zárt hétfőn. Bővebben

A héten csökkenő forgalomban ugrott csúcsra a BUX-index

Csökkenő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 50 378,65 ponton, történelmi csúcson zárt pénteken, 327,77 ponttal, 0,65 százalékkal magasabban előző heti záróértékénél. Bővebben

Kötelező lesz feltüntetni, ha rosszabb minőségű terméket adnak el egyazon márkanév alatt

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal három éves, európai uniós forrásból finanszírozott kutatásban vizsgálta, hogy igaz-e a megállapítás, miszerint bizonyos termékek – noha azonos márkanéven kerülnek a boltokba – eltérő minőségűek az unió keleti, illetve nyugati országaiban – hangzott el a Kossuth Rádió Európai Idő című műsorában. Bővebben

Új történelmi csúcson zárt a BUX, tovább folytatódhat a növekedés

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 89,01 pontos, 0,18 százalékos emelkedéssel, 50 378,65 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken. Bővebben

A heti gazdasági összefoglalót a PannonHírnökkel együttműködésben a Nueco készítette.


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek